Mire jó ez a színjáték?

Felszínes emberekkel barátkozol, ezek szerint. Én már minden ilyen embert kitakarítottam az életemből. Ilyenek a közösségi média függők is, akik abban a műmájer, alakoskodó, felszínes, magamutogató világban érzik jól magukat, napi lételemük az ebben való menőzés (kifelé minden szép, csak belül rohad a történet).

A fiatalabb generáció már sajnos ebben a világban szocializálódott.

Ahogy William Shakeseare is megmondta: Színház az egész világ...

Több okból ilyenek az emberek.

Az egyik a gyerekes versengés. Az ötéves lányom büszkén újságolja, hogy mozog a foga, a nővére meg egyből keresztbe harsogja, hogy az semmi, mert neki már nyolc foga kiesett. Emlékszem mennyire csalódott voltam, amikor 9 évesen a haverom akkorát nőtt a nyáron, hogy magasabb lett, mint én. Na, ez aztán szépen megmarad felnőtt korban. 25 évesen az ember szégyennek éli meg, ha nincs jó párkapcsolata, a haverjainak meg van.

A másik a vágyakozás mások elismerésére. Pl az egyik haverom és a felesége kinyírnak azzal, hogy szabályosan kikényszerítik belőlem a dicséretet olyan dolgokért, hogy a hatéves kislányuk nem sírt a védőoltástól. De a kedvencem egy másik haverom felesége volt, aki meg azzal dicsekedett, hogy az újszülött babája mindig hozta az elvárt súlynövekedést, és megdicsérte a védőnő. Egy csomó ember azért színlel tökéletességet, mert a dicséret élteti.

Egyúttal ennek a fordítottja is létezik: a félelem mások rossz véleményétől, meg úgy egyáltalán mások figyelmétől. A feleségem háziorvost váltott, én meg maradtam a réginél (költözés). Az orvosom asszisztense megkérdezte, hogy ugye nem váltunk el, vagy ilyesmi. Ezen a női kollégáim szó szerint felháborodtak, amikor meséltem nekik, hogy mit képzel ez magáról, mi köze van hozzá. Sokszor a színjáték egyfajta önvédelem, hogy ne legyen ok kérdezősködésre.

És van még egy érdekes aspektusa is: nem illik másokat kellemetlen helyzetbe hozni a saját nyűgjeimmel. Nekem anyám halála után volt nehéz, hogy piszkosul szerettem volna erről beszélgetni emberekkel, de nem tudtam eldönteni, hogy mikor sokkolok ezzel valakit. Nem feltétlenül szeretnék kínos pillanatokat okozni azzal, hogy az ezer éve látott cimboráimra mondjuk rázúdítom a szerelmi bánatomat. Van, aki ezt úgy oldja fel, hogy inkább színleli a tökéletességet, hogy ne is kerülhessen rá a téma.

A fentinek megfelelő másik változat, ha konkrétan én magam vágyok arra, hogy végre egy kiscit elterelődjön a figyelmem, és emiatt nem akarom, hogy rám terelődjön a figyelem.