Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Hogyan viszonozhatnám a...

Hogyan viszonozhatnám a jóindulatát, ha a világ legnagyobb idiótája voltam?

Figyelt kérdés
Megcsaltam a barátnőmet. Már együtt éltünk, az ő lakásában. Én elmondtam neki, hogy mit tettem, ezután pedig ugye rövid intervallumon belül el kellett költöznöm... Az otthoni körülményim finoman szólva sz@r, ráadásul közel két hónapja munkanélkül voltam, mindenhonnan csesztek visszaszólni, máshol pedig én rontottam el mert lebetegedtem és találtak mást. Szerény megtakarításomból beszálltam a költségekbe, feléltem mindent. Úgy voltam vele, amibe lehet beszállok, ne a barátnőm fizessen mindent, mindegy, hogy megengedheti magának vagy sem. így viszont nem maradt semmim. Annyi se, hogy haza tudjak menni. Először is, az akkor már csak exem elvitt engem az autójával. Másodszor pedig, nem tudom, kit kért meg, hogyan csinálta, ismerős, ismerős ismerőse... a lényeg az az, hogy intézett nekem egy munkát, amiből később biztos váltani fogok, de addig is az arra éppenhogy elég, hogy szerényen éppenhogy megéljek és ne kelljen sokáig otthon lennem. A volt barátnőm tekintete teljesen üres volt... Persze, hogy az volt, pontosan akkora f@sz voltam, amekkora f@sznak lehet lenni. A kérdés az, hogy van bármi ezen a világon amivel tudnám neki viszonozni, hogy a hibám ellenére is így viselkedett velem? Napok óta ezen őrlődök, hogy szeretnék tenni érte valamit.
nov. 13. 21:18
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Hagyd békén ,ennyit tehetsz már érte, minden elöitélet nélkül mondom!
nov. 13. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%

Majd ha egyenesbe jössz, küldess neki egy szép csokrot. Szigorúan névtelenül, és minden elvárástól mentesen.

De ha még álmodozol a folytatásról, akkor kerüld nagy ívben. Ezek után, az a legtisztességesebb.

nov. 13. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
91%
Őrlődj még pár évig.
nov. 13. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
Hagyj neki békét. Szóban köszönd meg, és szállj le róla.
nov. 13. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
Jó nagyot veszítettél egy ilyen jószívű lánnyal, haver. Szerintem már minden tőled telhetőt “megtettél” érte, gondolom megköszönted már neki a segítségét, úgyhogy innentől kezdve el kell felejteni. Szokás mondani, hogy a szem a lélek tükre, rengeteget elárul, hogy üres volt az övé…
nov. 13. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
73%
A megcsalás bűn. A fszság még attól is nagyobb bűn. Tanuld meg a leckét. Ne legyen barátnőd. Akkor nem bűn a megcsalás.
nov. 13. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%
A legjobbat úgy tehetsz vele ha nem keresed többet.
nov. 13. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

Semmit nem kell. Én voltam a barátnőd helyzetében. Kerestem munkát annak a fackalapnak, aki csak annak köszönheti, hogy nem voltak becsomagolva a táskái, mire hazaért, hogy nem lett volna hova mennie.

Elárult, csúnyán, megutáltam, de ez nem teszi semmissé a hónapokat, amikor szerelmes voltam belé. Kedves ember a számomra, nem hagynám az utcán vergődni.

Annyit tudsz tenni a barátnődért, hogy békén hagyod. Nem keresed többé.

nov. 14. 00:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
100%

Ne is keresd őt többé, csokrot pedig nehogy küljd neki, pláne névtelenül.


Ő sem hülye - tudom, szereted annak nézni, de nem az.

nov. 14. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!