Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Mit tegyek, ha hirtelen...

Mit tegyek, ha hirtelen ignorál az, akivel összejöttem volna?

Figyelt kérdés

Van egy srác, akivel már 3 éve ismerjük egymást a munka miatt, viszont az utóbbi fél év volt intenzívebb, mert jobban összemelegedtünk. Egyre több közös lett bennünk, szinte mindenben, találkozgattunk is és azon kaptuk magunkat, hogy szeretjük egymást és mindketten tökéletesek lennénk a másiknak (ezeket megbeszéltük).

Viszont vele van egy olyan, hogy sokat csalódott lányokban és emiatt egy kettősség van benne nálam is. Akarna velem kapcsolatot, de közben meg nem, merthogy úgy érzi, a sok csalódás miatt nem tudna úgy viszonyulni hozzám is, amit én szeretnék. Erről sokat beszéltünk.

És most van az, hogy 1 hete ignorál engem, mert előtte elkezdett semleges lenni, nem írni és mikor írtam neki, hogy nem tudom ezen így túltenni magam, ahogy (ezek szerint) ő, azt írta, haragudjak rá magam helyett es akkor könnyebben túlteszem magam azon, hogy hiányzik nekem. Erre én elkezdtem írni, hogy akkor ezek szerint ő már túl is tett rajtam, miért kell ezt, miért nem beszéljük meg, stb. Egy részét olvasta, utána meg már nem. (Messenger) szerintem lenémított, mert tudok neki írni, nem vagyok tiltva. Hívni se tudom, sms-re se reagál, semmi. Egy haverom azt mondta, adjak neki időt. De kérdezem, ha szeret és ahogy mondta is, én nagyon jó barátnő lennék neki, akkor miért csinálja ezt? Vagy legalább írta volna, hogy most hagyjam. Nagyon rosszul esik ez, hiába értem meg.

Nem akarom elveszíteni, nagyon beleszerettem és oké, hogy 1 hét még kevés, de tudom, hogy nem lenne jobb több idővel se.



jan. 28. 12:57
1 2
 11/11 A kérdező kommentje:
Múlthéten írt, hogy nem velem van baja, csak amennyire kiégett a kapcsolatokból, nem akarja, hogy később csalódjak benne, ezért most kellett inkább. Még mindig nagyon rosszul esik.
febr. 26. 09:04
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!