Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Szerintetek ez nem igazságtala...

Szerintetek ez nem igazságtalan az élettől?

Figyelt kérdés

Én szorgalmas vagyok. Rengeteget tanulok, érdekel a jövőm. A padtársam pont az ellenkezőm. Én mindig jegyzetelek, mindig tanulok mindenre, egy feleletre is, szépen vezetem a füzeteimet. Így vagyok 4,5 körüli.

Ő meg sosem ír le semmit, nem is figyel, nem is kérdez, nem érdeklődik. Szinte sosem tanul, és majdnem ugyanannyi, mint én. Eléggé rosszul esik, hogy amiért én dolgozok délután, ő egyszer elolvassa és úgy tudja, mint aki tanult. De sosem a saját füzetéből, mert abban nincs semmi. Legutóbb elkérte a füzetem, én meg kiakadtam rá, és beoltottam, hogy jegyzeteljen rendesen, erre csak könnyelműen megrázta a vállát, elolvasta a könyvet és ötösre felelt.. Sz#rik az egészre, nincsenek is füzetei, mindig elveszíti őket, meg rajzolgat, és mégis elég egyszer elolvasnia, vagy egyszer figyelnie órán és minden megmarad benne. :( Nagyon rosszul esik ez nekem, hogy ő semmit sem tesz, mégis egy olvasásra megjegyez mindent, nekem mindehhez tanulnom kell keményem. :( Németből, angolból is lazán improvizál egy négyest (angolból még ötöst is), nekem meg tanulással sem mindig megy az ötös, sőt a négyes sem... Nektek mi a véleményetek erről? Van ilyen osztálytársatok? Mit gondoltok az ilyen emberekről? Van csak én reagálom túl?

Tizenegyedikes gimnazisták vagyunk.


2014. jan. 27. 20:09
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

De.

És? Szüleid nem mondták, hogy az élet igazságtalan? Jó reggelt!

2014. jan. 27. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

Ez most fájni fog, de igaz az a népi bölcselet, hogy egyiknek feje, másiknak shegge van a tanuláshoz.

Hát, neked az utóbbi jutott.

Szép dolog a szorgalom is, majd olyan szakmát válassz, amihez az kell inkább, nem pedig a gondolkodás.

2014. jan. 27. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Azt hittem, az lesz a csattanó, hogy a gyerek puskából írja meg a dolgozatait ötösre, na az lenne az abszolút igazságtalan, de arra még mondanám, hogy majd az élet igazol. Ebben az esetben viszont csak azt tudom mondani, nem ő tehet arról, hogy neked nem megy első olvasásra, míg neki igen.
2014. jan. 27. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Ja, csak néha úgy érzem, hogy mindig azok kapják a jót, akik nem érdemlik meg. Neki más nem jár a fejében, csak a gimis fiúkák az évfolyamról, de ő ezt megteheti, mert okos. Azt is megteheti, hogy suli után este 10-ig dolgozik. És még egy témazáróra sem tanul. És így négyes tanuló... Annyira igazságtalan.
2014. jan. 27. 20:35
 5/10 anonim ***** válasza:
100%

A kérdés: tudja az anyagot vagy nem? A tudására kapja az ötöst/négyest, vagy nem? Tehát, akkor igazságtalan vagy nem?

Jobb feje van, ennyi, nem kell ezen ennyit pörögni. Az ember nem a tanult idő arányában kapja a jegyet, hanem a megszerzett tudásra. Ha ez órán ráragad, akkor arra, ha csak 4 órán keresztül tartó kemény tanulással, akkor arra.

Az igazságtalan az lehet, hogy nem mindenki kapott egyforma fejet/agyat/észt...

2014. jan. 27. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
Ezt nevezik úgy, hogy tehetség nélküli érvényesülés! Ő fog jobban járni az életben, mert nem készül ki idegileg, leszarik mindent.
2014. jan. 27. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
Hát persze, hogy igazságtalan az élet, de ezt a témát ne lihegd túl, mert nem fogsz jól kijönni belőle. Fogadd el, hogy így van, és csináld tovább, amit eddig is.
2014. jan. 27. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Nem tudom hány éves vagy, de leírom a tapasztalataimat ezzel kapcsolatban. Én tipikusan ilyen voltam. Órákon mindig rajzolgattam vagy PSP-ztem (volt tanár aki megengedte mert minden tantárgyból szín 5-ös voltam). Elég volt egyszer hallanom az anyagot fél füllel és már tudtam. Otthon meg eszembe se jutott elővenni se az anyagot. Bekerültem egy jó gimnáziumba ahol az első évet ezzel a teknikával 3-4-esre zártam. Majd második évben buktam :/ Jöttek a nehezebbek, én meg továbbra sem tanultam. Volt aki sokkal rosszabb tanuló volt mint én, de tanult és úgy lehagyott ahogy csak lehet.

Szerintem a világon 2 fajta ember van. Aki tehetséges és aki szorgalmas és kitartó. Szerintem a második kategória ér el sikereket mert nekik nem hullott sohase az ölébe minden.

2014. jan. 27. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%

"Azt is megteheti, hogy suli után este 10-ig dolgozik."


:D


Ezt úgy mondnod, mitha bulizni menne...

Lehet, hogy nincs is ideje a tanulásra, mert dolgozik, de törekszik arra, hogy összeszedje magát.

2014. jan. 27. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
100%

Isten hozott a Való Világban.

Munkahelyen még cifrábbakat is tapasztalhatsz, pl. hogy a kedves kolléga helyett dolgozol, de ő kapja a nagyobb fizetésemelést, őt elengedik szabira amikor sok a meló téged nem, és hasonlók. Ilyen az élet.

Koncentrálj arra, ami neked jutott, hogy abból mit tudsz kihozni, ne másra figyelj.

[link]

2014. jan. 28. 00:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!