Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Ti hogyan kerekedtek felül a...

Ti hogyan kerekedtek felül a rosszindulatú pletykákon?

Figyelt kérdés

Már jó ideje nem hallottam semmit vissza magamról, de a héten két helyről is jött "jóindulatú" pletyka. Az egyik, hogy a párommal csak a pénzéért vagyok. Persze nem igaz, tök szerelmes vagytok belé már öt éve, arról nem is beszélve, hogy csak most kezd anyagilag lábra állni, mert ő is belefutott a devizába, és az én támogatásomra vállalt külföldön munkát, aminek meg is van a látszata. Szóval akkor is kellett, amikor semmije sem volt, és nyilván most is kell, de nem a pénze miatt.


A másik persze a szokásos, hogy kikkel fekszik/fekszünk félre... Magam részéréről tudom, hogy senkivel sem csalom őt, de múltkor is láttam már az embereken, hogy miként néznek rám, amikor egyik este egyedül jöttem haza (egy ismerős szülinapján voltam). Róla meg azt híresztelik, hogy az én egyik legjobb barátnőmmel csal, ami megint csak nonszensz.


Igazából tök boldogok vagyunk, és ez is nyilván csak aktuálisan idegesít, de egyrészt nem értem, miért jó ez másoknak? Plusz azért bántja az egómat, hogy egyeseknek ezt sikerül levonniuk abból, amikor együtt látnak minket. Szerintem süt rólunk, hogy boldogok vagyunk még öt év után is. Együtt élünk, F 35 N 25


2014. aug. 22. 16:46
 1/7 anonim ***** válasza:
45%

Ebben csak az a gond (már mint az írásodban) hogy ha alaptalan lenne, egyszerűen nem foglalkoznál vele. Nem foglalkoznál, nem írnál ki kérdést róla, egyszerűen leperegne rólad, nem idegesítene, nem váltana belőled ki semmilyen érzést, mert tudnád az igazad.. De ez nem így van, mert az írásodból masszívan látszik, hogy félsz a bukástól, feszült és ideges vagy.Pont ellentétesen mint amit írsz.

Aki boldog, az sosem hangoztatja+ én a helyedben elgondolkoznék bizonyos dolgokon, és még mindig jobb ha te tálalsz valamit, amit elcsesztél. Fairebb a másik féllel szemben, tudod kedves?

2014. aug. 22. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Próbálj meg elsiklani fölötte. Ha pedig egy rád nézésből következtetnél bármire is, esetleg kérdezz rá, hogy mit talál olyan furcsának rajtad. Az emberek egy része szeret pletykálkodni, meg csámcsogni nem létező dolgokon is. Ne törődj velük. Ha észreveszik, hogy Téged ez bánt, továbbra is folytatják.
2014. aug. 22. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Azért írtam, hogy boldogok vagyunk, mert így van, és mert máshogy nem tudom közvetíteni ezen az oldalon az érzelmeimet, mint hogy leírom. De gondoltam, hogy itt is lesz egy bunkó, aki ebből is azt hozza ki, hogy én vagyok a hibás, amiért rólam/rólunk állítanak valótlant.
2014. aug. 22. 16:55
 4/7 anonim ***** válasza:
"Soha ne feledd el, ki is vagy, mert a világ biztosan nem fogja! Tedd ezt az erősségeddé, s akkor sohasem lehet a gyengeséged. Viseld páncélként, és sohasem használják majd arra, hogy ártsanak vele!"
2014. aug. 22. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

Köszi, én is arra gondoltam, jól jönne egy feszültséglevezető könyv, de talán néhány tanulságos idézet is megteszi :)

Ahogy leírtam, máris jobban vagyok... Sajnos a munkámból kifolyólag is folyamatosan követnem kell az emberek visszajelzéseit, lehet ez hat ki a magánéletemre is valamilyen szinten.

2014. aug. 22. 17:09
 6/7 anonim ***** válasza:
Fő a magabiztosság, amely hamarosan elő fog jönni benned is. Ha te bízol magamban, s így a párodban is, akkor nem lesz gond.
2014. aug. 22. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Lófejet rakok mindegyikük ágyába.
2014. aug. 22. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!