Utálom magam. Mit csináljak? L/tizenéves

Kérlek csak akkor válaszolj ha végigolvasod, tényleg szeretnél segíteni és nem nevetsz ki. Próbálom röviden leírni a rengeteget.

Szomorú, de tizenöt évesen eljutottam oda, hogy nem tudok nem vagyok képes arra hogy tovább éljek. Annyi mondanivalóm lenne, hogy azt se tudjam mit írjak.

Nem látom értelmét, hogy nap mint nap felkeljek. Vannak álmaim, céljaim, de jelenleg egy olyan mély pontba kerültem, hogy egyedül teljesen biztos, hogy nem fogok tudni kimászni ebből. Teljes szívemből utálom, gyűlölöm a külsőmet a belsőmet, a tulajdonságaimat a hangom a lényem.

Iskolában folyamatosan kiközösítenek, kibeszélnek, bántanak fizikailag is. Nyílván ez érthető. Nem hibáztatom őket emiatt. Elfogadtam hogy egy sikertelen utolsó nyomorult vagyok. Társadalmilag nulla vagyok.

A családom nem foglalkozik velem. Semelyik rokonnal nem tartják a kapcsolatot így nem ismerek senkit. Ridegek, ingerültek, agresszívak, felelőtlenek felém a szüleim. Egy példa, azért is veszekednek velem mert szólok hogy elfogyott valami és kellene venni. Szerintuk mindenért én vagyok a hibás és nem egyszer a fejemhez vágták hogy nap mint nap elmondják az istennek hogy bár meg se születtem volna. Ugy beszélnek velem mint egy kocsissal. Nem részletezem tovább. De én szeretem őket. Bár 10 éves korom óta már elég érett aggyal rendelkezek és ez idő alatt mindvégig szeretethiánnyal, önbizalomhiánnyal, keserűséggel, magánnyal és félelemmel küszködök.

Próbáltam rengetegszer kimászni a gödörből, tudva azt hogy csak magamra számíthatok, de mindig visszaestem. A hangulatom nagyon ingadozó és egyszer öngyilkos próbáltam lenni, ami nem sikerült gyávaságomra.

Az egész életem abból áll hogy otthon punnyadok semmit sem csinálok és folyton ezen az egészen agyalok. Nincsenek drága cuccaim meg ilyenek.

A szüleim sehová sem engednek el. Még a kapun kívülre se mert szerintük lelőnek ha kimegyek és akkor ők kerülnek börtönbe.

Lelkileg olyan mélyponton vagyok az elmúlt jó néhány év óta hogy azt nem tudom szavakba önteni.

Testi jelei is vannak/voltak már az idegbetegségemben és a stressznek: hajtépkedés, durva öncsonkítás, akkor nyugodtam meg egy sírógörcs után ha vertem a saját fejem, folyamatos gyomor és fejfájás, görcs, a végtagjaim remegnek és hajszálerek borítják az egészet melyek szemmel jól láthatók stb.

Nem akarok holnap felkelni. Ma éjjel elalszok nagy nehezen de már nem szeretnék felébredni. Elegem van a sok veszekedésből ami szétcincált idegileg, elegem van abból hogy kiközösítenek mert nekem problémáim vannak(2 rokon is rákos a családban köztük az egyik szülőm), ha belépek az osztályterembe a hátam mögött beszélnek ki és egész nap egyes egyedül vagyok.

Soha nem gondoltam volna, hogy az a kislány aki a kiskori képeimen van ide fog jutni.

Vége. Nem szeretném tovább csinálni. Megpróbáltam minden erőmmel, de nem ment.

Nem akarom csinálni tovább. Itt vége.