Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Nem tetszik a világ?

Nem tetszik a világ?

Figyelt kérdés

Manapság egyre többet gondolkodok el ezen. Nem tetszik a világ mai állapota. 25 éves vagyok, így elég erősen az y generáció közé tartozom, kis eltéréssel. Már 5 évesen találkoztam a commodor gépekkel. Utána 7 évesen lett PC-nk, eléggé rendkívüli dolog volt ez akkor, ráadásul internettel. Az egész életem a számítógép körül forgott, a fiatal éveimet ott töltöttem előtte. Nyilván most már nem örülök neki, mert olyan dolgok maradtak ki az életemből, ami másnak megadatott, ráadásul az érzelmi, szociális skilljeim sem fejlődtek emiatt. De ezen már nem tudok változtatni, így el kell fogadnom.

Emiatt eléggé megvetett voltam az iskolában, középsuliban is. Az emberek fel nem tudták fogni, hogy vannak olyanok (akkor még nagyon kevesen), akik sok időt töltenek el a számítógépekkel. Idővel, 18 évesen egyre jobban elkezdtem leépíteni, nyitottabbá váltam. Azt gondoltam akkor, hogy van választás. De most látom, hogy nincs. A világunk egyre inkább digitalizálódik. Akik leszóltak, hogy basszus mennyi időt töltök el a gép előtt, azok manapság már túlszárnyalnak. A 18 éves koromban kialakult szembefordulás a digitális világgal mára már nem működik. Szándékosan nincs okostelefonom, a gépezést minimálisra szorítanám, de NEM LEHET. Manapság már mindent ott kell és lehet csinálni. Nem tudom elkerülni. Nyilván az életem jelenlegi helyzetéből is fakad, hogy sokat használom. És eléggé elszomorít, hogy egyre inkább digitalizálódunk. A fiatalok már tényleg ott élik az életüket, ask.fm, facebook, instagram. És ez a digitális világ már egyre intenzívebb lesz. A tiltakozásom, szembefordulásom, és a szükségszerű ott töltés miatt elég nagy ellentmondás, és feszültség van emiatt az életemben, amit nem tudok feloldani.


2015. ápr. 27. 20:58
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Miért ne lehetne lejjebb szorítani a gépezéssel töltött időt? Amúgy a gépezés önmagában nem rossz. Attól függ, miből áll. Lehet nagyon haszontalan, de nagyon hsznos is.
2015. ápr. 27. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
0%
Gyógytornász hallgatóként átérzem...ellustulnak az emberek (tv ,számítógép előtt, munka közben ülünk órát hosszat aztán szomorkodunk,hogy az élet úgy unalmas és semmitérő,ahogy van...) Nem tudsz mindenki világnézetén változtatni sajnos,de az már elég,hogy a sajátodat megváltoztattad :) Én a feszültséget mozgással (súlyzó karral,lábbal nehezebb napokon jóga) vezetem le. Megkérdezhetem te hogyan töltöd a szabadidődet?
2015. ápr. 27. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

Igyekszem sportolni, kondizni, biciklizni. Szeretnék több mindent kipróbálni, tánc, önismereti csoportok, egyéb sportok. Pl a jóga érdekelne, de férfiként.... :D

Olyan nagyon sok szabadidőm nincs, mert sokat kell tanulnom. És borzasztóan zavar, hogy ha bármit írnom kell, azt kizárólag gépen lehet megtennem, ha valamit olvasnom, tanulnom kell, azt is. Valamit ki tudok nyomtatni, így csökkentve a gépezés előtt töltött időt. A munkám 98%-át gép előtt kell eltöltenem.

Valamiért a 2005-ös állapotok tetszettek. Léteztek számítógépek, az emberek használták őket, de csak arra, amennyire kellett. Most meg egyre inkább. Szórakozás, szabadidő, ha a metron ülünk akkor is az okostelefonba mélyednek az emberek.

Sőt ha belegondolok, hogy a szüleimtől mennyi hideget kaptam, amiért a gép előtt töltöttem az időm nagy részét. Nem értették hogy miért. Most meg azt látom, hogy ők már simán túlszárnyalnak... Furcsa ezt látni.

2015. ápr. 27. 21:45
 4/11 anonim ***** válasza:
És most mi a kérdés? Az élet megy tovább, ez van. Én is sok időt elcsezstem a monitor előtt, ha nekiállok sopánkodni rajta, ez már nem fog változni. Géppel dolgozom, ott tudok kapcsolatot tartani, sok mindenben ügyintézni, vásárolni. Ilyen ez a kor és kész.
2015. ápr. 28. 06:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

én napi szinten 10-14 órát vagyok gép előtt...informatikus vagyok szóval munka + szórakozás is főleg gép előtt van...persze van, hogy máshogy kapcsolódom ki, de főleg ilyen téren szoktam...játszok, animézek, zenét hallgatok, programozok, tanulok, olvasok...


szerintem nem magával a gépekkel, az internettel van a baj hanem a használattal...mert nem mind1, hogy valaki ügyintézés miatt van a gép előtt vagy mert épp facebookozik egész nap, vagy gyakorizik :D


a facebook tök jó dolog lenne ha nem lenne ennyire buta az emberiség...amikor a gyerek facebookon kérdezi meg az anyját, hogy mi a vacsora az szerintem elég gáz (értsd van köztük 1 emelet!)


nekem pl van egy weboldal ötletem aminek a prototípusát elkészítettem...anyagilag 1 éven belül havi szinten szerintem 1 milkát hozna...de nem valósítom meg, mert sajnos pont, hogy a fiatal réteg butulna tőle...az a réteg akinek tanulnia kellene! pedig elég hasznos dolog lenne mindenki számára, csak olyan kényelmi funkciót biztosítana amitől butábbak lennének az emberek...nem maga a gép és az internet a hibás hanem a felhasználás...


én elég sokat játszom online (heti 10-20 óra), legjobb barátom online ismertem meg...meg rengeteg embert ismertem meg neten keresztül...van előnye, de a felhasználás nem mind1...amikor valaki azért nem megy iskolába/dolgozni, mert a játék fontosabb az már gond...


ez olyan mint, hogy nem a fegyver öl hanem az ember...

ha az emberiség jól tudná használni az internetet és a számítógépet akkor már rég előrébb tartanánk...de a pénz, a hatalom ami irányít...

2015. ápr. 28. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

Már önmagában tiltakozás, hogy nincs okostelefonod, és a szociális kapcsolatokat nem a Facebookkal egyenértékűnek képzeled el. Itt tartunk...


Lassan az az "egészséges", amit te csinálsz most, még úgy is, hogy tanulásra stb. a gépet használod. Ma már szinte az is "csodabogarizmus", ha egy közlekedési járművön nem a telefonodat bütykölöd, hanem a tájat nézed, olvasol (könyvet) vagy ismerősöddel beszélgetsz.

2015. ápr. 28. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
#5 jaj, már megint te, a világmegváltó weboldalas ötleteddel. Nem kelél mindenhol leírni, úgyse hisz neked senki! Azt meg főleg nem, hogy valaki van olyan hülye és kihagy 1 milliós havi fizetést.
2015. ápr. 28. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

*6/7


De mit tehetne egy ember, vagy én ? Ha teljesen szembefordul, akkor lemarad. Gyakorlatilag lőttek az életének. Minden információból, hírekből kimarad, nem tud lépést tartani a világgal. És az a baj, hogy korlátozni sem lehet egykönnyen. Én beleszülettem ebbe, már természetes, hogy használom. Amennyire utálom, annyira szükséges is egyben.

2015. ápr. 29. 00:53
 9/11 anonim ***** válasza:
#7-es: neked lehet a pénz a mindened, nekem más céljaim vannak és a jelenlegi bevételem is elég ahhoz, hogy fedezze a szükségleteimet + spóroljak is mellette...te lehet sorba gyártanád a hülyéket havi 1 milkáért, én inkább kihagyom...
2015. ápr. 29. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

"Ha teljesen szembefordul, akkor lemarad."


Igen, sajnos ez egy dilemma. Nehéz egyensúlyozni a "haladás" és a minőségi élet között per pillanat. Meg kell találni az arany középutat, illetve a "szükséges mértéket".


Facebooknál pl. hirdetek és postolok a céges oldalon, míg a magánprofilommal egyáltalán nem törődöm, nem frissítem.

2015. ápr. 29. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!