Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Ennyire ronda lennék?

Ennyire ronda lennék?

Figyelt kérdés
Egy 19 éves srác vagyok, akinek nem volt még eddig semmilyen párkapcsolata.. Internetes távkapcsolataim voltak, de találkozás után mindig elutasítottak, illetve letiltottak az adott oldalon mint mostanság.. Rengeteg társkeresőn fent vagyok, de a lányok szóba sem állnak velem, pedig normálisan írok rájuk.. Nincsenek nagy igényeim.. Átlagos lányoknál próbálkoztam/próbálkozok, de már lassan kezdem feladni.. Nemrég megismerkedtem egy lánnyal, akivel egy városban lakok. Minden jól ment, egész nap beszélgettünt, de találkozás után letiltott minden "OK" nélkül, pedig nem mondtam neki semmi rosszat.. De volt már olyan is, hogy facen bejelölt 1-2 lány, akik rám írtak, hogy tetszem nekik és, hogy ismerkednének, de kiderült, hogy csak szórakoztak velem.. Ugyanis a barátját rám iszította azzal, hogy zaklatom.. Aztán azt írta, hogy, hogyan is gondolhattam azt, hogy ő járna velem.. Meg elhordott mindennek, ami nagyon rosszul esett... A legrosszabb, hogy nem ez volt az első.. Kezdek depressziós lenni ez miatt.. A szépséghibám az, hogy kisfiús arcom van és a füleim elállnak.. A nagy göndör frizurámmal takarom.. Legszívesebben megműttetném, de az anyagiak miatt nem lehetséges.. Magamról még annyit, hogy 175 cm magas vagyok és vékony, de igyekszem hízni, csak nehezen megy.. Előre is elnézést kérek a hibákért telefonról írok.. 19/F (Júliusban leszek 20..)

2016. máj. 14. 10:42
1 2 3
 1/27 A kérdező kommentje:
Rossz kategóriába írtam a kérdést..
2016. máj. 14. 10:43
 2/27 anonim válasza:
100%
Manapság már sajnos ez megy, az emberek igen csak bunkók tudnak lenni, és azért tiltanak le szerintem mert azt hiszik hogy csak zaklató vagy mert általában fiuk akik rám irnak mind ilyen formának tünnek, igen tudom lehet hogy igazából tényleg normálisak és kedvesek de mégis ezt a benyomást keltik, én mondjuk azt nem értem miért tiltanak le, mert ez azért bunkoság, én max csak finoman közlöm hogy foglalt vagyok és nem kezdek el másokkal szórakozni. Hidd el te is fogsz találni valakit akivel teljesen megértitek és kiegészítitek egymást. Sok szerencséd kívánok neked :)
2016. máj. 14. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim válasza:
90%
Esetleg küldj magadról képet nekem privibe,hátha tudok segíteni,hogy változtass kicsit a stílusodon vagy a hajadon.A leírtak alapján szerintem nincs semmi baj a kinézeteddel, az is lehet,hogy csak az önbizalmaddal van baj. :)
2016. máj. 14. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
100%

Ember, mik ezek a '12 éves' meg '14 éves címkék'?


Amúgy meg kép nélkül nyilván nem tudjuk megmondani hogy ennyire ronda lennél-e. De viccen kívül bárki be tud csajozni. Persze ha nem vagy túl jóképű úgy nehezebb, de az önbizalom a legfontosabb.

2016. máj. 14. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 A kérdező kommentje:
Ezek szerint ronda vagyok... Senki sem írt vissza, aki képet kért....
2016. máj. 17. 20:16
 6/27 anonim ***** válasza:
100%
Haver biztos nem azért írtak vissza mert nem mertek volna véleményt mondani egy anonim oldalon, talán csak nem járnak fel minden nap. Nyugi, annyira nem lehetsz ronda. Amin tudsz javítani javíts(fizikum, frizura, öltözködés), ezek sokat segítenek az önbizalmon. Nyugi, fiatal lesz még, lesz csajod majd.
2016. máj. 17. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim ***** válasza:
Küldj képet :)
2016. máj. 19. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 anonim ***** válasza:
100%

Kuldj kepet nekem is!:) Segitek szivesen es eleg szokimondo vagyok, megirom, mi jo, mi rossz, min kene valtoztatni vagy ilyesmi.

Nyugi, en jartam mar kancsal fiuval is, sot olyan elallo fuluvel is, hogy csak na! annal rosszabb nem lehet, szoval szerintem ne aggodj :)

2016. máj. 21. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 anonim ***** válasza:
Nekem is küldhetsz
2016. máj. 21. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 anonim ***** válasza:
100%
Nekem küldj egy képet kérlek. Kiváncsivátettél xD nagyon aranyosnak tűnsz, ahogy elképzeltelek :)
2016. máj. 21. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!