Ti is éreztétek már úgy, hogy nagyobb társaságban nem vesznek titeket észre?

Velem is sokszor volt így fiatalabb koromban. Kettesben bárkivel nagyon jól elbeszélgettem, de ha többen voltunk együtt, akkor a többiek beszélgettek, én meg csak hallgattam.

Akkor nem tudtam, miért van, de azóta rájöttem, hogy azért lehetett, mert azok a témák, amik a többieket a legjobban foglalkoztatták, engem általában hidegen hagytak, amik meg engem érdekeltek, azok pedig nem érdekeltek kollektíven mindenkit.

Amióta felnőttem, nyitottabb lettem, illetve sokkal több dologban tájékozott, azóta megszűnt ez a probléma.

sok féle oka lehet, de gyakran egyrészt az introvertált/extrovertált személyiségek közti különbségekre vezethető vissza. állítólag az emberek többsége (kb. 2/3-3/4) extrovertált, társaságban érzi jól magát, nem zavarja, sőt gyakran élvezi a figyelmet, feltűnést, hangzavart, élvezi a nyüzsgést, az dobja fel, ha mozgalmas társasági életet élhet. az introvertáltak meg általában visszahúzódóbbak, nyugodt, csendes környezetben érzik jól magukat, szűkebb körben szeretnek beszélgetni, nincsenek oda a nagy társaságért, vagy kifejezetten küzdelmes, erőfeszítés nekik elviselni, fárasztó számukra.

szerepet játszhatnak továbbá mindenféle érdeklődési eltérések, gátlások, frusztrációk, szorongások, önbizalomhiány, kommunikációs problémák, szocializációs különbségek. akik nem szeretik az ilyen társas helyzeteket, azok általában igyekeznek elkerülni, minél hamarabb megszabadulni belőle. így viszont se hozzászokni, se a megfelelő tapasztalatokat megszerezni nem sikerül, ezért vanak, akik sosem sajátítják el (vagy nem teljesen jól, magabiztosan), hogy mit is tehetnek ezekben a helyzetekben, hogyan lehet/kell/érdemes viselkedni, kezelni őket. illetve hosszú évek alatt egy csomó hibás reflex is kialakulhat, amivel csak rontunk a helyzeten - például ahelyett, hogy maradnának, feloldódnának, elkezdenének keresni maguknak néhány embert, akikkel tudják akár élvezni is a helyzetet, inkább bezárkóznak, durcáskodnak, utálkozva néznek mindenkire, a fejükben elkezdik gyártani a különféle magyarázatokat, forgatókönyveket, hogy miért és mennyire utálják az egészet és biztos őket is, stb. pedig "csak" meg kéne keresni, hogy mi az, amit tudnak ők is élvezni benne, tenni érte és máris jobb lehetne az egész.

nem mondom, hogy könnyű, nekem sem mindig megy, de próbálni kell és főleg gyakorolni, nem szabad könnyen feladni. a szorongás egy idő után telítődik és utána már nem lesz rosszabb, sőt elkezd jobb lenni. ha sikerül addig kibírni, míg telítődsz a rossz érzéssel, közben esetleg tudsz magadnak valami figyelemelterelő dolgot kitalálni, vagy találsz valakit, akivel jobban tudod érezni magad, akkor elkezd jobb lenni a helyzet. legjobb persze már eleve valaki olyannal menni ilyen helyre, akivel tudod, hogy jól szoktad érezni magad és ott is számíthattok egymásra.

az is sokat segíthet, ha az ilyen helyzetben, mikor nagyon rosszul érzed magad, elvonulsz egy kis időre mondjuk a wc-re, vagy dohányozni, akkor kiszakadsz egy kicsit, össze tudod magad szedni, de mégsem hagytad el teljesen a helyszínt és aztán vissza tudsz menni és folytathatod onnan, ahol félbehagytad.

ha viszont valamiért magával az esemény jellegével van gondod, mondjuk egy buliban nem bírod az ott játszott zenét, akkor lehet, hogy más típusú eseményekkel érdemesebb gyakorolnod, amik ízlésben, érdeklődésben, vagy csak társaságban közelebb állnak hozzád, így kisebb ellenállást váltanak ki belőled és ennyivel máris jobban érezheted magad ott.

a kommunikációs problémák leküzdésében sokat segíthetnek különféle tréningek, helyzetgyakorlatok, akár színjátszó kör, táncház, vagy egy hétköznapi tánciskola, nyelviskola, vagy hasonló társas foglalkozás is, ahol lehet egy kicsit oldani a feszültséget és trenírozni magad a különféle helyzetekre. ha nagyon nem megy leküzdeni, akkor érdemes keresni egy pszichológust, vagy csoportos terápiát.