Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Mit tennél a helyemben?

Mit tennél a helyemben?

Figyelt kérdés

8 éves korom óta az az álmom, h orvos legyek. Egyszer már jártam orvosira, de egy családi tragédia miatt nem bírtam lelkileg, így otthagytam. Utána elvégeztem egy másik szakot, ami egyáltalán nem érdekelt és első napjától az motivált, h befejezzem, h utána én orvos leszek - tehát most 24 évesen újra ott vagyok, h vissza akarok menni orvosira. Úgy érzem, h orvosnak születtem és muszáj újra megpróbálnom és nem érdekel h leszek közel 40 szakosodással,de én életeket akarok menteni! Azonban van egy párom, akivel 6 éve vagyunk együtt. Gyerekeket akarna majd a jövőben, én viszont csak miatta akarnék, egyébként nem, sosem akartam gyereket (kiskoromban is inkább operáltam a babákat minthogy játszottam volna velük). Most biztosan nem tudnék szülni és gyerek mellett biztosan nem tudnék már orvosira menni, genetikám miatt és nőgyógyászom szerint pedig várhatóan 30 éves koromra meddő leszek, tehát ha sikerülne elvégeznem utána már késő lenne. Nem tudom mit tegyek, mert én komolyan szeretem a párom, de az orvosi után is nagyon vágyom. Mit tennél a helyemben?

köszönöm az értelmes válaszokat

24/N


2016. szept. 19. 20:40
 1/6 anonim ***** válasza:

az orvosin kívül rengeteg olyan pálya van, ahol életmentéssel foglalkozhatnál. pl mentőtiszt, intenzíves szakápoló, esetleg műtőben műtősnő stb. Ilyen alternatívák nem érdekelnek?

még a tiszti is csak 4 év és kb ugyan azt tanulják mint orvosin. ott első kézben találkozol a beteggel és nagyon nagy dicsőség egy klinikai halott sikeres újraélesztése.

2016. szept. 19. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Mond el párodnak, hogy hatalmas teher lesz rárakva. Muszáj lesz rengeteget foglalkoznia gyerekkel, sokat hagyni téged pihenni és tanulni.

Ha megvan köztetek a megfelelő harmónia és jó akarás, vállald be mind 2-t.

Én ezt tenném és felkészülnék pár év hatalmas nyomásra lélekben.

Sok sikert mindenhez.

2016. szept. 19. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

A párommal már erről beszélünk kb. 2 hónapja, körbe-körbe, mert tudja, h mit jelent ez nekem. Azt mondja mindig, h támogat és bármit választok ő ott lesz. Rossz szavam nem lehet rá, nagyon önfeláldozó típus és ezért nem is erőlteti a baba dolgot. Pedig tudom milyen nagy vágya a baba!

Köszönöm a jó ötletet, körbenézek a hasonló szakokban is, hátha lesz "szerelem".

2016. szept. 19. 20:57
 4/6 anonim ***** válasza:

Ha tudod, hogy valószínűleg meddő leszel, miétt nem "fagyasztatsz" le petesejtet?

(Nem tudom pontosan, hogy hogy működik, de szerintem segítene)

2016. szept. 19. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm!!! A fagyasztás nekünk eszünkbe se jutott!!! :) Imádlak :)
2016. szept. 19. 21:06
 6/6 anonim ***** válasza:
Remélem sikerülni fog, sok sikert!:)
2016. szept. 19. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!