Ti hogyan dolgoznátok fel lelkileg?

Hasonlóan jártam én is, és még 5 év elmúltával is az akkori sérelmeimmel küszködük nap mint nap, nekem nincsenek bizalmi problémáim, egyszerűen kevesebbnek tekintem magam valamiért mint másokat, úgy érzem mintha tartoznék a világnak, mintha csic*ka lennék. Persze ezt a hajlamomat visszaszorítottam, egy ideig barátaim is voltak, most nincsenek. Rengeteget szoktam gondolkozni hogy mi miért és hogyan alakult bennem, éveken át minden sírva aludtam el, nincsenek barátaim, és egyszerűen nem láttam az értelmét az életemnek sem. Most se jöttem rá mi a probléma velem, nem kerülnek az emberek, "haverjaim" vannak, csevegek, minden, de senki nem lesz "igazi" barát, lehet ha már simán elfutott az idő, mindenkinek ki alakult a környezete, én meg hoppon maradtam, mindenesetre mindig adok új lehetőségeket magamnak ismerkedésre, most abban reménykedek hogy majd az egyetemen csak valami kialakul, hanem megpróbálok társ keresőzni. De még most is rémes a kisugárzásom, önbizalom hiányos, félénk, és mindig minden szavam újraformálom, és minden erőmmel azon vagyok hogy megjavítsam a kisugárzásom, ne higgyem hogy kevesebb vagyok, önbizalmam legyen, mindig teszek lépéseket felé, de semmi eredményt nem látok. Gondoltam én is arra hogy pszichológushoz menjek, de mégis min tudna segíteni? (Lehet ha rosszul gondolom), de sok évnyi gondolkozásomhoz ő mit tudna tenni? Szerintem az emberek 99%-ánál jobban ismerem magam, nem tudna semmi újat mondani. Amiket interneten is olvasok, azokra a dolgokra már a legelején rájöttem. Én is csak sodródok, nem nézek előre, se hátra, leülök, gépezek, olvasok, filmezek, filózok, elképzelésem nincs arról hogy minek akarok élni, mit akarok megvalósítani elmegyek egyetemre, utána dolgozok, lesz pénzem, oké. Annyira közömbös, és egyhangú vagyok, semmire nincs szükségem, ha megnyerném a lottót, a pénzt betenném a szekrénybe, és max egy csokit vennék. Nincsenek álmaim. Csak mindig arra gondolok ha már nem lennék azt se bánnám, s mikor ebbe belegondolok bűntudatom lesz és csak állok meredten. Egyszerűen kiégetett a sok ba*rm a sok éven keresztül, amik történtek velem. És utána nem jöttek barátok, akik segítettek volna túltenni magam ezen, a barátok mind otthagytak, a legjobb barátok egyik napról a másikra elhúztak az életemből. A te helyzetedben voltam, ha megmaradtak volna a barátaim, talán mára kihevertem volna mindent. Olyan gyerek voltam, nem mertem mások szemébe nézni, nem mertem bemenni a boltba, lesütött fejjel mentem az utcán, és szégyelltem azt hogy létezek, de voltak haverok. Most meg már mindent letojok. Ide alakultam, a komplexusomat mesterségesen legyűrtem, a belső sugallatot hogy én tartozok a világnak elfojtottam, még most is erőlködnöm kell hogy ne úgy viselkedjek mint egy "csic*ka". Mikor bekerülök egy társaságba én is mindig az ellenségeket keresem, mindig keresem azokat az embereket a környezetemben akik olyanok mint azok a lelki roha*ékok akik engem is megaláztak. Nem tudom mi a megoldás, az idő biztos elsimítja, ahogy telik az idő, változni fognak a lelki problémáid, és csak akkor tűnnek el mikor kiegyensúlyozódsz.