Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Érdemes lenne így orvost...

Érdemes lenne így orvost váltanom, vagy bemenni iskolába?

Figyelt kérdés
Tehát: 17 és fél éves fiú(férfi?) vagyok és nagyon beteg vagyok, taknyom, nyálam egybe folyik, köhögök és alig bírok járni is. Nagyon utálom az gyerekorvosi ügyeletet, vidéken élek és több ezer gyerekre jut 2 gyermekorvos. A jobbik orvoshoz járok még így is, ami annyiban nyílvánul meg, hogy mindent le lehet vele igazolni, még azt is, hogy ha csak nem volt kedved bemenni. Viszont mindig is órákat kellett várni kevés emberre. Pénteken mentem be és csak rosszabbul lettem, mert 10 emberre 4 órát kellett várni. Pl csak előttem amikor nem volt bent senki és már én jöttem volna, 3/4-ed órát kellett várni, mert folyton jöttek a kisbabák és a fertőzött gyerekek, akik hátulról bekerültek mindig valahogy. A másik, hogy már nem bírom, hogy a kisgyerekek szétköhögik a várót, sírnak, ordibálnak, az elkényeztetettek pedig zenét hallgatnak fülhallgató nélkül, stb. Anya azt mondja, hogy csak 18-tól lehet menni (bár én úgy láttam, hogy 16 a korhatár) és amíg nem töltöttem be, addig megtiltja, hogy átmennjek. Vagy bemenjek iskolába, de akkor mindenkit összefertőznék és összeesnék ilyen betegen. Mi legyen?

2017. jan. 29. 19:10
 1/2 anonim ***** válasza:
14 éves kortól lehet átmenni felnőtt háziorvoshoz, szerintem próbáld meg rábeszélni anyukádat, hogy engedje meg a váltást. Amúgy megértem a problémádat, én is megőrültem a sok gyerektől, meg attól, hogy amikor épp mindkét fülem be van gyulladva, és megőrülök a fájdalomtól, akkor elém engednek egy csomó gyereket, merthogy ők még kicsik. A felnőtt háziorvos kb. egy megváltás volt számomra.
2017. jan. 29. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
14 ev a korhatar, de a doki penzt csak 18 eves korod utan kap utanad, szoval lehet nem fog atvenni meg, de egy probat meger.
2017. jan. 30. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!