Mindent elsöprő szerelemben volt már reszetek? Milyen az?

Akkor jelent meg az életemben, amikor legkevésbé számitottam rá. Mint a szello. Minden egyes pillanatban a szerelmemre gondoltam. Fantasztikus volt vele, egy beteljesedés, boldogság felho, mint egy álom.

Ahogy jott, ugyis ment, nem kérte, hogy johessen, miért kérné, hogy mehessen? Nem tudsz ellene tenni semmit. Hálásnak kell lenni érte, hogy eljott és élvezni kell minden egyes pillanatát.

Azonban amikor vége van, borzalmas fájdalmakat él át az ember.

Nincs rosszabb az elso csalodásnál.

Minél boldogabb vagy benne, annál torékenyebb. Aztán ha széttorik, akkor a padlora kerulsz, szétszed. Jobban mint bármi más. Az a legrosszabb. De tul lehet élni, meg kell gyászolni.

De nem csak a boldogság, a szomoruság is lehet ugyanolyan szép dolog.

Mintha hazaernel.

Leirhatatlan egyebkent. Extazis. Mint egy fuggo, akinek a masik ember a drog.

SZAR.

Így, csupa nagy betűvel. Mert attól, hogy fantasztikus, euforikus beteljesedés és tényleg olyan, mintha hazaértél volna, még koránt sem valószínű, hogy működik. És amilyen érzelmi magasságokban szárnyaltál, ugyanakkora mélységekbe zuhanhatsz.

(És belepotyogni egy szakadékba mindig sokkal könnyebb, mint kimászni belőle...)

Úgy látom, hogy mindenki a saját tapasztalatát írja le, ami az Ő nézőpontjukból igaz, Nekem valószínűleg szerencsém volt.

Íme:

Ő 16 éves volt, gyönyörű, szexis, és vidám. Nem tudom, hogy elsöprő, vagy mifene, de amikor felém sugárzott a tekintetéből a szerelem, hát beszippantott. Természetesen csak szexelni akartam 20 évesen, mint a korábbi csajaimmal, de erre nem kerülhetett sor, mert visszatartott a lényéből sugárzó szűziesség, tisztaság. A házasságtól még gondolatban is berzenkedtem, mert a szabadságom semmi gyönyörűséges náért nem adnám fel. Ezért aztán szakítottam három hónap után, amit Ő szinte természetes módon tudomásul vett: nem nyafogott. nem veszekedett, nem volt érzelmi zsarolás, szinte el sem hittem.

Kb. fél év után már evett a fene utána, és felhívtam telefonon. Mintha mi sem történt volna, eljártunk kávézni, táncikálni, nagyokat csavarogni, Smárolásnál, és némi pettingnél tovább nem mentem. Na nekem könnyű volt, mert – kövezzetek meg – közben volt két szeretőm is, akivel ment a szex. Viszont egyre jobban imádtam; nem vitatkozott, nem követelődzött, eltűrte minden hülyeségemet, sőt, partner volt a marhaságaimban, van humora, jókat tud nevetni. Leste minden gondolatomat.

Azután 1965 március 16.-án eljött otthonról, valami családi összezörrenés miatt, felkeresett. és kérte, hogy segítsek albérletet keresni Neki. Mondtam, hogy tudod mit, nem segítek, hanem elveszlek feleségül. Mondanom sem kell igent mondott. Másnap már az anyakönyvvezető előtt fogadtunk egymásnak örök szerelmet, ami a mai napig tart. Persze a lángolás már egy tartós zsarátnokká szelídült. Ez úgy sikerülhetett, hogy mindkettőnknek a MÁSIK volt a fontos, és ezért az egót kissé háttérbe nyomtuk. Ez most, 55 év után is így működik.

Nem kell elhinni, de privátba lekáderezhettek.