Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Vágtál már vissza valakinek...

Vágtál már vissza valakinek azzal, hogy te többet értél el az életben, mint ő?

Figyelt kérdés

Nem verbális visszavágásra gondolok itt. De pl velem olyan történt, hogy középiskolában évekig csesztetett 2 kiállhatatlan csaj az évfolyamunkról, mindenért belém kötöttek, leszóltak, próbáltak megalázni, hülyeségeket terjesztettek rólam. 6 évig nem találkoztam egyikkel sem, aztán nemrég egyik hétvégén volt egy osztálytalálkozó, de más évfolyamból is voltak ott emberek, köztük egyik említett csaj is. Egyik volt osztálytársammal beszéltem mikor odajött. Szerintem nem ismert meg, elsőre én sem őt, mert teljesen más lett a haja meg hízott is. Beszélgettünk, hogy kivel mi történt azóta, stb. Nyelvvizsgák, mesterdiploma, tanulmányi út, munka. Ő meg érettségi óta szalagmunkás kb, bár nem pont így fogalmazott. Megkérdeztem, hogy ő is abba a suliba járt-e mert nem emlékszem rá (azt hittem a barátom barátja)és tejesen zavarba jött. Aztán hosszas magyarázás után leesett, hogy ki is ő. Persze azt nem mondhatta, hogy jaa én voltam az a csaj, aki évekig csesztetett téged. Láttam, hogy teljesen zavarba jött.

Annyi év kíntatás után bevallom jól esett, hogy ilyen módon vághattam neki vissza.

Volt hasonló veletek?



2017. febr. 21. 12:30
 1/4 anonim ***** válasza:
91%

nálam nem ilyen dolgok voltak...


a saját bátyám középsuli alatt elég "sok pénzzel" lehúzott, hogy "majd visszaadja", úgy értve "sok pénz", hogy az akkori anyagi helyzetemhez képest...elég sok pénzt kért el tőlem...

most ott tartunk, hogy én 300+-t keresek, elég jó munkám van (mint látod gyakorizni is ráérek :D), mellette otthon is elég jó hobbim van, később a hobbimból pénzt is csinálok, mert már rég meg van rá a lehetőségem :) van barátnőm...


régen az volt a felállás, hogy ő volt a laza leszarom típus (az is maradt) én meg naiv, tanultam, félreraktam a pénzem, ő 2 kézzel szórta, dolgozott is suli mellett, de kaptunk zsebpénzt is...

neki jobb lehetőségei voltak, mint nekem, én gyerekkoromból azt kaptam a szülőktől is, hogy "béna vagy nem vagy jó semmire, majd a bátyád megcsinálja"...

most meg ő nem tart sehol, én vígan megvagyok

amikor anyagilag megszorul akkor felkeres, hogy nem veszem e meg ezt vagy azt tőle, nem rég pl a telefonját vettem meg, mert am is akartam venni...

elég sokszor érződik egy kis feszültség ilyen téren közöttünk...


ő régen vett kb 300e Ft-ért gépet amit hitelbe vett meg, tehát apánk kifizette ő meg ledolgozta neki (ez már nem suli időben volt)...

én most készülök kicsit több mint 1 milliót kifizetni informatikai cuccokra (ennél többet tettem félre az évek alatt) és mondjuk úgy nagyon elmentem mellette, holott régen én voltam a béna, semmire nem jó alak...


ő se lenne hülye, csak elég lusta, meg más a motivációja...neki elég a fűre megkeresni a pénzt, azaz nem dolgozik, hanem üzletelget ezt-azt...


soha nem vágtam az arcába, hogy sokkal többet értem el, mert pontosan tudja ő is...

de nem érzi azt, hogy kellene valamerre haladnia és akik régen le voltak maradva hozzá képest már rég megelőzték...


volt egy srác kirúgták a suliból, drogos lusta srác volt...most már főállásban dolgozik...

egy másik srác szintén ilyen volt, már gyereke van, szintén főállással...

szóval akik anno lusta, iskola kerülő léhűtők voltak már felnőttek és dolgoznak...


23F

2017. febr. 21. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 Sunshinedoll ***** válasza:
31%

Nem, szerintem ez elég kicsinyes, gáz dolog.

Nekem elég, hogy én tisztában vagyok vele, hogy mit értem el, én dolgom, hogy azzal elégedett vagyok-e vagy nem, másrészt meg nem tartom magam különbnek egy szakmunkásnál vagy betanított munkásnál. Nyilván büszke vagyok a diplomáimra meg a nyelvvizsgáimra, a szakmai munkámra, de be is b-szna a világ, ha mindenki értelmiség lenne vagy az akarna lenni. Nem vagyok egy elitista farok, engem is maceráltak általánosban, és mindegyik engem zaklató gyereknél jobb oktatásban részesültem, ami részben a szorgalmamnak meg eszemnek köszönhető, de nagy részt annak is, hogy a szüleim egyáltalán megengedhették maguknak, hogy támogatnak egyetem eleje alatt valamennyire. Nem mindenkinek van erre lehetősége.

Persze, van olyan volt osztálytársam, akinek 18 éves korára 2 gyereke volt, és sose dolgozott semmit, mert segélyekből élt, de ha ő épp meg van elégedve úgy az életével, én biztos nem fogok ezért neki menni meg verni a mellem rá. Minek? Nem érdekel, ki mit csinál, foglalkozok a saját dolgommal, a saját céljaimmal. Nem azért csinálok bármit is, hogy mások előtt felvágjak, az elég s-ggfej dolog, ugyanis sok esetben a lehetőségek hiánya vagy hátrányos helyzet miatt van az, hogy valaki mondjuk nem tud egyetemre menni.

2017. febr. 21. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

Csak családi összejövetelen.

Be szoktak szólni mert kevésbé vagyok szerencsés párkapcsolati téren.

Bátyám azért sértődött meg rám mert mikor rákérdezett hogy mikor lesz végre "normális nőm" akkor mondtam hogy fogadok hogy hamarabb mint hogy végre a két lábára állna és elköltözne anyámék alaksorából.

Nagynéném úgy kötött belém hogy "Na utólag még mindig megérte neked inkább a pénzzel foglalkozni a családalapítás helyett?" akkor visszamondtam hogy "Nem tudom, de megnyugtató a tudat hogy majd a te korodban nekem legalább nem kell a rokonoknál pénzért könyörögnöm kéthavonta magamat megszégyenítve."

Huszonévesen nem érzem magam annyira öregnek. De úgy állítják be mintha 30 előtt nem lenne gyerekem akkor onnantól többet nem is lehetne és katasztrófa lenne az életem. És ezt úgy hogy a család fele egyik napról a másikra él.

2017. febr. 21. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Persze :)

Középiskolában végig csesztetett az angoltanárom, mert csíptem a csőrét, pedig az egyik legjobb angolos voltam az évfolyamon (ha nem a legjobb), és ezt nem önfényezésként mondom. Ezért végzősként elmentem emel érettségire a tudta nélkül. Csak annyi volt a célom, hogy jobb százalékot érjek el, mint az általa felkészített osztálytársam, de eléggé túltoltam, és remek érettségim lett, és megdobta a felvételi pontjaimat, szóval baromi jól jártam végül. Nagyon vissza se kellett vágnom, mert mikor kiosztották a bizonyítványokat, mindenkinek hangosan felolvasták az eredményét (mi kértük így). Az a fej, amit vágott, valami gyönyörű emlék :')

2017. febr. 21. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!