Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Mit kéne tennem?

Mit kéne tennem?

Figyelt kérdés

Ugye a szomszédunkban egy meleg orvos lakik a párjával, és én, már látom, gyakran viselkedtem vele nagyon csúnyán ezért.

Az történt, hogy az udvaron az édesanyám (87 éves) nagyon rosszul lett. Hányt, köhögött, mindent csinált, iszonyúan nézett ki. És én teljesen leblokkoltam, nem tudtam, mit csináljak.

Ő meg az utcán volt, mikor pedig meglátott, üvöltött a párjának, hogy "A k**va életbe, hozd a táskámat!"

Addig ő berohant hozzánk. (Hát meg kell hagyni, nem egy finnyás ember, nem igazán izgatta, hogy lehányta.)

Nagy nehezen kinyökögtem neki, hogy hívom a mentőket. Erre ő azt mondta, nincs idő megvárni, mire kiérnek, be kell vinni. A párja vezetett, ő meg hátul ellátta őt- már amennyire lehetett. Az ő kocsijával mentünk, hát szerintem padlógázzal. A trafi el is kapta, szóval megbüntették. Az természetes, hogy a büntetését kifizetjük.


Szóval a lényeg az, hogy édesanyám gyakorlatilag neki köszönheti az életét. És nem tudom, hogy most mi is az illő. Tudom, hogy a kötelességét teljesítette, de akkor is. Ő az édesanyám és neki köszönhető, hogy nem múltidőben kell róla beszélnem.


Ezen kattog az agyam már napok óta. Édesanyám már szerencsére jól van.


2017. máj. 14. 00:05
 1/4 anonim ***** válasza:
De miért gondolkozol ennyit azon,hogy mi tegyél?Minimum,hogy megköszönitek neki,és a párjának is.
2017. máj. 14. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

Hát ezek aztán remek emberek! :)))

Ezek után megismertem őket jobban és hihetetlen figurák. :D

Pl. a feleségemmel elhívtuk őket vacsorázni, és ahogy oltogatták ott egymást, hihetetlen vicces volt. :DDD

A doktor úr "picit" süket, azért szívatta párja, a másik úriember meg "kicsit" feledékeny és béna, őt meg azért. :D

Ahogy hallgattuk a beszólásaikat, alig bírtunk enni, mert majd elpusztultunk a nevetéstől. :D


Aztán úgy komolyabb dolgokra is tereltük a szót, és tényleg mindkettő nagyon jó ember. Segíteni akarnak mindenkinek, egymást is segítik, támogatják mindenben, tényleg egymásnak teremtett őket az ég. :)

Ritka két harmincas embert ilyen boldognak látni. :)


A büntetést se hagyták kifizetni. "Nehogy már fizessenek a disznónak, amiért hagyja magát levágni." Ezzel arra utalt, hogy a kötelességét teljesítette, ennek vannak anyagi vonzatai is és hagyjuk a francba, kifizetik ők. :D


Szóval tényleg jó fejek. :)

Azóta gyakran csinálunk olyat, hogy délután gondolunk egyet, aztán áthívjuk őket. :)

2017. júl. 1. 14:04
 3/4 anonim ***** válasza:
Na ennek örülök :) Ilyenkor jön rá az ember,hogy a melegek is normálisak,sőt tudnak nagyon viccesek és jó fejek lenni.
2017. júl. 1. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Meg ez picit gyerekes lesz, de: az első orvos az ismerőseim között és tök menő, hogy ismerek személyesen orvost. :DDD
2017. júl. 1. 17:39

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!