Sokan mondták, jó ha az ember egy kicsit önző s csak magával foglalkozik. Nálatok hogy van ez?

Én úgy tartom, ahogy a kérdésben áll.

Amikor teljesen önzetlen voltam, lépten-nyomon megaláztak, kihasználtak, kiforgatták a szavaim, szarban hagytak. Anyagilag is megkárosítottak. Így inkább, ha úgy érzem szükségesnek, akkor magamat helyezem előtérbe.

Én még nem tudtam abbahagyni.

Ez a lényeg az életemben.

Sokszor megbánom de oda se neki.

A sorsom meg van bélyegezve 8 éves koromtól és ezért nem nagyon zavar a saját karrier.

Nem mondom, hogy csinálja mindenki ezt de nekem nem stressz.

Van egy betegségem ami veseelégtelenséget fog eredményezni kb 35 éves koromtól.

Meg mellette sok apró baj az egészségemmel.

Aztán jöhet, művese vagy átültetés meg minden kóceráj.

És ez még nem is lenne gáz, ez rajtam nem látszik( brutál adottságok, küzdőszellem, stb)

Viszont vmiért nálam ezt hozta ki az önsajnáltatás helyett, hogy ha már ilyen gázos élet jutott akkor mások legyenek fontosak.

Amúgy nem rinyálhatok mert több sikeres, nagy jövő elé néző vállalkozást sikerült felépíteni a szinte semmiből és így meg is tehetem, hogy hagyom magam bizonyos helyzetekben.

Engem csak az önzetlenség tud időtlen/tudatlan állapotba helyezni ezért én élvezem.