Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Egyszer megy a vezetés,...

Egyszer megy a vezetés, máskor pedig nem?

Figyelt kérdés

Tanulok vezetni, és 3 órám van hátra a vizsgáig. Sokáig nagyon döcögősen ment, nem mertem önállóan cselekedni adott helyzetben, mert sokat ordibál az oktató. Zavaró tényező még az is, hogy hangosan kell mondanom, mikor mit csinálok, vagy ő hamarabb leugat, hogy pl "Na, miért nem raktad még kettesbe?", mikor én még szerettem volna kicsit lassulni még a kanyar előtt, mert aztán meg rángat a kocsi. Sokszor nagyon türelmetlen, rajta hagyja a lábát a kuplungon és panaszkodik, hogy miért nem engedem fel, és első parkolásnál is magamnak kellett kitalálni, hogy akkor az most jó lett, vagy nem, miután ordítva megkérdezte, hogy "Szerinted ez így jó?", végül jó volt, de nagyon berágott rám. Szóval eléggé bizonytalan volt az egész.


Az utóbbi 4 órában viszont mintha valami kattant volna, és hirtelen olyan jól ment, hogy nem kellett beleszólnia, elmondása szerint kellően rugalmasan és ügyesen vezettem, ha tartom azt a szintet, simán megvan a vizsga. Én is úgy éreztem, hogy ráéreztem a dologra, kellő magabiztossággal kezeltem az autót, minden apró mozgást észrevettem, biztonságban éreztem magam.


Ma pedig újra a régi helyzet volt, teljesen be voltam lassulva az oktató szerint, de én is éreztem, hogy nem az igazi. Viszont akkor teljesen kétségbe estem, mikor az oktató beküldött egy kanyarba, miközben jöttek balról. Gyorsan be is fordultam, a balról jövő ember pedig mutogatott, hogy nem vagyok normális, az oktatóm pedig ki akart küldeni a kocsiból...


Nem tudom, hogy most miért nem ment megint, pedig nagyon igyekeztem, máskor pedig nem is görcsöltem azon, hogy menjen, csak jött magától... Már azon gondolkodtam, hogy ha következő pár órában is ilyen béna leszek, kivetetem magam vizsgáról, és várok az egésszel egy évet, vagy nem is tudom.

Ezzel csak én küszködök így? Az oktatóm túl türelmetlen? Ma sem várta meg, hogy magamtól csináljam, és állandóan b*sztatott.

Olyan rosszul érzem magam emiatt, félek az oktatómtól is. :(


17/L



2017. júl. 18. 22:20
1 2
 11/12 A kérdező kommentje:

Végül megvolt a vizsga... aznap elérte az oktatóm, hogy bőgjek. Vizsga előtt alapból stresszeltem, és még mentünk pár kört. Az egyik parkolóban beszorítottak, és nem tudtam kijönni. Az oktatóm kiküldött az autóból, és mondta, hogy ha olyan béna vagyok, akkor feküdjek ki az autó elé...

Végigbőgtem a vizsgát, persze meg is buktam.

Azóta nem láttam az oktatót, nem is vezettem, nincs jogsim sem.

Lassan kéne megint járni vezetni, viszont másik sulinál, de az oktatóm nem adja vissza a vezetési naplómat...

2018. szept. 20. 17:53
 12/12 anonim ***** válasza:
100%

Ne csináld már. Olyan nincs hogy nem adja vissza.

Meg hogy szorítottad be a kocsit hogy ne tudja kiszedni?


Szerencsétlen nyomorék oktató. Ne hagyd magad. Míg nem jár le a 2 év csináld meg, ne legyen kidobott pénz.


Mikor tavaly feltetted a kérdést én is hasonló helyzetben voltam. Augusztusba lett meg a jogsi, és sokáig gyomorgörccsel vezettem utána is.

Decemberben lett saját autóm, akkor arra is mindent újra kellett tanulni. Volt hogy hibáztam, de baj sose lett belőle. Tudom hogy még kezdő vagyok, alig egy éves a jogsi. De minden nap 50-60km-ert vezetek budapesten. Hétvégén le tököl. És kétszer megjártam nyáron a balatont. Hatalmas szabadság, és most már el se tudom képzelni hogy megváljak az autótól úgy a szívemhez nőtt.


Mindenképp csináld meg mielőtt kárba vész a pénz és az időd! A kezdeti nehézségek után egy új világ nyílik meg előtted.


Az oktatód meg fa szfej volt az nem a te hibád.

2018. szept. 20. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!