Normális ha van emlekem 1 eves korom elottrol?

Előfordulhat, bár elég ritka. Főleg azok az emlékek maradnak meg, melyek erős érzelmi töltéssel bírnak, avagy amelyek kapcsolhatok valakihz, valamihez. A legtöbb babakori emlék, ami addig megmaradt, 7-10 éves kor között végleg eltűnik, és csak igen kevés marad meg későbbre, ha egyáltalán marad.

Igazából még magzatkori emlékeid is lehetnek a procedurális memóriában, bár ezek sosem fognak tudatossá válni. Csecsemőknél, kisbabáknál, különféle kísérletekkel kimutatták, hogy másként reagálnak a magzatkorban lejátszott zenére, vagy az anyanyelvükön hozzájuk beszélő emberre, mint az ismeretlen zenére, ill. az ismeretlen nyelven beszélőre.

Érzések, érzelmek, jók és rosszak egyaránt - megmaradhatnak akár felnőtt korig is.

Előfordulhat..

nekem a legfurcsább emlékem 4 éves korombol van.. Hogy az egyik óvó néni aki nem is az én óvónőm volt sír, és mondta a többi óvó néninek hogy a kislánya nagyon beteg és kiszáradt, plusz tüdőgyulladást kapott, és mindent kihanyt...

2 évvel ezelőtt megismertem a legjobb barátnőmet akkor derült ki hogy ő volt az a kislány akiről beszélt az óvónő... Érdekes hogy pont ő rá emlékeztem.. Pedig még pici voltam...

Érdekes dolgok ezek szerintem az sem véletlen hogy pont ő a legjobb barátnőm...

Van jelentősége annak hogy te miért emlékszel vissza ezekre a régi emlékekre...

Engem 2 éves korom előtt 3x műtöttek, sok időt töltöttem kórházban. Mai napig félelmet érzek, ha csecsemősírást hallok. Nem az "éhes vagyok" sírás meg ilyenek, hanem mikor egy baba azért sír, mert fél attól összeszorul a mellkasom és legszívesebben, csak lekuporodnék és sírnék én is. Kép nem társul hozzá, de nagyon nyomasztó és már kicsi korom óta van. Olyan érzés, mint mikor mindjárt eszedbe jut valami, de aztán mégsem. Nem tudom ez mennyire számít emléknek.

Egy másik, az nem tudom hány éves koromban történt, de anyum nagyon meglepődött, hogy emlékszem rá. Beléptünk valami szobába (én úgy emlékszem valami pszichológus, de nem biztos) és ott volt egy kicsi váró, emeleten, nagy ablakokkal, fotelek, asztalka és volt ott egy szőke kisfiú, akit ugyan azzal műtöttek, mint engem. Ha jól tudom ő még kicsi korában meghalt.

Egyik barátnőm tisztán emlékszik rá, mikor baba volt és az anyukája berakta a kiságyba és kihúzta alóla a kezét.

7. vagyok. Nagyér tranzpozícióval születtem, ehhez kellett anno 3 műtét, amivel rendbe tudták rakni a szívemet. (A szívemben a két főér, amin ki és be áramlik a vér fel volt cserélődve, azt cserélték vissza.) Én úgy tudom, hogy öten születtünk akkor ilyesmi szívbetegséggel, de még akkor nem volt jártas ebben az orvostudomány ezért nem egyformán műtöttek meg minket, hogy lássák melyik válik be a legjobban. (Mondhatni akkor kísérletezték ki rajtunk, hogy később már tudják, melyik a leghatásosabb.) Anyum mesélte, hogy egy kisfiút előttem pár héttel műtöttek és műtét után felhívta az anyukát, hogy megkérdezze, hogy ment, de sajnos a baba meghalt közben. Én viszonylag szerencsés voltam, az altatások miatt bal oldali gégebénulásom lett, ezért mindig olyan a hangom, mintha be lennék rekedve (szekáltak is vele gyerekkoromban rendesen), de ettől eltekintve minden rendben. Az egyik billentyűm nem zár rendesen (a vér egy része, amit kipumpál a szívem visszafolyik), azt valószínűleg majd valamikor le kell cserélni, meg jelenleg kétféle gyógyszert szedek, de ennyi. Elég sokat voltunk külön szobában gépekre kötve a szüleink nélkül, gondolom onnan emlékezhetek valamire.

Amúgy anyum csecsemőotthonban dolgozott és ott is volt egy kislány, akit örökbe fogadtak és emlékszik anyumra, igaz ő azt hiszi, hogy az örökbefogadó anyukájára emlékszik, mert mikor mesélt róla és kérdezte az anyukája, hogy ki az az Erika, akire emlékszik akkor azt mondta neki, hogy "Te vagy Erika." Nem tudom tudja e már, hogy akire emlékszik, az nem az anyukája. Ő 2 éves volt, mikor elvitték, ha jól tudom.