Jó nagy barom vagyok, igaz?

Költői kérdés, igaz hát.

25 éves srác vagyok. Nagyon sokat motorozok, az egyik főbb hobbim. Néha úgy szoktak integetni lányok az utcán, de nem szoktam tulajdonítani neki többet egy visszaintegetésnél. Motor rajongók, aztán ennyi.

Aztán történt a múlthéten, hogy egy közeli városban (inkább nagy falu...) már messziről észrevettem egy lányt a járdán, ahogy megállt és megfordult, közben fülig ért a szája, végig engem nézett. Majd mikor mentem el mellette integetett, én pedig vissza. Addig a pillanatig nem éreztem sosem, hogy meg kéne állni, de akkor épp a megállás ellen beszélt, hogy siettem, elígérkeztem (jó kifogás volt),na meg hogy volt már ilyen. Aztán utána átgondolva, jó nagy hülye voltam. Nyilván csak azért mert lett volna lehetőségem megismerni egy embert.

Nem csak ez az esett miatt haragszok magamra, (és közben picit magam alatt vagyok,) hanem a másik két eset ami azóta történt, hasonlóképpen, ő vele.

Nagyon zavar hogy állandóan sietnem kell, és csak elrohan mellettem az élet, és a lehetőségek arra, hogy embereket ismerjek meg. Igazából semmi tétje nem lett volna egyik alkalommal sem annak, hogy elkések, vagy bármi, csak simán megegyezik azzal mintha annyit mondtam telefonban valakinek, hogy 5 perc és ott vagyok. Utálok késni, nagyon nagy heppem. Na de és ha kések még 5 percet mert váltunk pár szót, esetleg elérhetőséget cserélünk, akkor is megvártak volna. És ilyen lehetőségek milliói szaladnak el mellettem egy évben, a baromságaim, heppjeim miatt.

Köszönöm, hogy kiírhattam magamból, bár most jól esne egy ölelés. :)