Egyetemi közösségből ki vagyok közösítve, jobb lenne a helyzet ha kollégiumba járnék és nem bejárós lennék?

Szerintem nem kell ilyen mély, pszichológiai okokat keresni... Szerintem szimplán csak arról van szó, hogy akik ismerik egymást korábbról (pl. egy suliból/városból jönnek) vagy egy koliban laknak (és eleinte mindenhová együtt közlekednek stb.) azok összetartanak és így kialakulnak kis klikkek és nagyon nehéz úgy barátkozni, ha már mindenkinek vannak ismerősei/barátai és egyedül te vagy a "kívülálló". Hiába vagy jófej, kedves, aranyos, humoros stb., te nem leszel ugyanolyan tagja annak az adott klikknek vagy közösségnek, mint a többiek, mert még új vagy és nem osztozol az emlékekben, nem ismered a belsős poénokat, nincsenek közös élményeitek, sztorik stb., amik összekötik őket. Ez így tényleg nagyon nehéz, de ez van.. Én is ezerszer jobban érezem magam a gyerekorri barátnőmmel, akivel együtt nőttünk fel, mint az egyik csoporttársammal, aki szintén nagyon aranyos, kedves, vicces, rendes stb....de mégis csak egy éve ismerem és nem 17-18 éve.

Amúgy ez az "egyetemre felnőttek járnak" duma nekem is nagy kedvencem.... Egyrészt nem gondolnám, hogy egy 18 éves még sokszor gyerekes, éretlen, komolytalan gimisből rögtön egy érett, felelősségteljes, komoly, kiforrott személyiséggel rendelkező felnőtt lesz, attól, hogy elkezdi az egyetemet. Én senkin (beleértve magamat is) sem tapasztaltam ilyen változást. Másrészt pedig 30-as, 40-es, 50-es, 60-as stb. korosztályban is ugyanúgy létezik ez a jelenség munkahelyeken, klubbokban, egyesületekben, nyugdíjasklubban (pl. a mamám is mesél ilyen sztorikat :) ), mint pl. iskolákban. Max. nem kinevetik meg húzzák egymás haját, hanem mondjuk szimplán kerülik a másikat vagy kibeszélik.

Én azt mondom, hogy próbálkozz és előbb-utóbb majd találsz olyat, akivel jóban leszel. Nyilván nem egy vagy két hét után, mert ez egy hosszabb folyamat, de majd biztosan lesznek ismerősök vagy új barátok is. Szerintem inkább érdemesebb lenne olyanokkal beszélgetned, akik szintén egyedül vannak és nem ismernek senkit. Legalábbis nekem mindenki ugyanazt mesélte, mint amit én is tapasztaltam, hogy mindenki elvan a saját barátaival stb. és nagyon nehéz velük barátkozni, így ők is örültek neki, hogy végre van valakivel beszélgetni, mert mindenkinek rossz volt, hogy egyedül van. Végül jóban is lettünk egymással. Nyilván van olyan is, akivel nem, mert kiderült, hogy nem passzolunk egymáshoz, de ilyen is van. Ha kolis vagy, akkor annyival könnyebb a helyzet, hogy könnyebben részt tudsz venni a különböző rendezvényeken vagy találkozókon, ami szintén sokat számít. Viszont én pl. a kolin belül nem igazán barátkoztam, mert rengetegen voltunk és nem nagyon foglalkoztunk egymással, nem voltak programok stb.