Szerintetek meg lehet ismerni valakit igazán?

Nemrég azt hallottam, hogyha valaki egy csoportban úgy viselkedik, ahogy, akkor az élet más, egyéb területén is hasonlóan viselkedik.

De szerintem nem igazán lehet megismerni egy ember igazán, mert vannak olyan tulajdonságai, ami mások számára rejtett, illetve még saját magára nézve is az.

Tisztelt Kérdező!

Kicsit túl sokat kérdeztél egyszerre...

Igen izgalmas kérdést feszegetsz, amelyre még a legbölcsebbek sem mernének mindenki számára egyértelmű, minden igazságot feltáró választ adni. Mert nem is nagyon lehet. (Olyannyira különbözünk egymástól)

Viszont az 5-ös kommented első mondatában már egészen jól meg is válaszoltad a kérdésedet.

De mitől is lenne kétszínű dolog?

Aki (úgymond) hozzáidomul a Másikhoz, az nem változás? Persze, ha csak színészkedik, s eljátssza azt a szerepet, amit a Másik megkíván, elvár... az más. Az valóban nem megváltozás, hanem csak egy szerep-játék a Másik kedvéért. Hogy ne kegyen konfliktus-helyzet közöttük. Így tudja elnyerni a Másik "kegyeit" is. Pont ugyanaz, mint amikor a kezdődő szerelmes fiatalok csak csupa jó (és szép) oldalukat mutatják a másiknak, hogy tessen... hogy kivívják a Másikban a tetszést... ezzel is elősegítve, hogy szeretve legyen a Másik által. No, ilyenkor aztán működik a "szűrő"... de rendesen. Olyannyira, h. észre nem veszi a "vak szerelmes" a Másikban az összes nemkívánatos tulajdonságait. Csak a jókat, szépeket... főleg, hogy a Másik is erre törekszik, s domborítja ki feléje... Mind lelkileg, mind testileg, ugye...

Ezért is lehet azt mondani: a szerelmesek sokszor csak eljátsszák a darabjukat... legalábbis eleinte. Mert hogy játszani eléggé fárasztó ám hosszú távon.

No, persze vannak kivételek... akik nem eljátsszák, hanem szívből csinálják. Ők, akik nem fáradnak el sosem. Mert nincs erőlködés, nincs mesterkéltség... nincsen játszma. (De ez elég ritka, viszont létezik)

És még így sem lehet megismerni teljes egészében az embert, mert folyton változik. Változnak a körülmények, változik az ember is.

És mégis... valóban lehetséges valamennyire megismerni az embert, de csak azokat, akik semmit nem változnak hosszú évek alatt. Akik egy helyben toporognak... akik konzerválták magukat. (De ez egy másik topic témája lehetne)

Valójában meg is válaszoltad a kérdésedet:

"...az idealizált állapot a könnyedsége által mutatott biztonság adhat egyedül nyugalmat esetleg boldogságot." Nagyjából így is van.

Hogy miért is félnek az emberek maguktól, egymástól? A valós énjüktől?

Szerintem meg fogod tudni válaszolni e kérdést, ha leásol magadba, ha önvalódat még jobban megismerted. (A tudás ott lakozik benned és elérhetővé válik, ha a tudás-szomj már a kapukat döngeti.)

Csak erre tudlak biztatni.

Az ERŐ legyen Veled, utadon... utazásodon!

Jól beszélsz. Valóban teher alatt nől a pálma... nyereg alatt meg puhul a hús.

Tehát csak foglalkozz a kérdéseiddel egész bátran... nem árt meg. Sőt!

Mindenki magának kreálja az ideát, ami illúzió és aztán abban dagonyázik...

A kérdés az, hogy mit is tekintesz te illúziónak. Mert azt ne hidd, hogy ami neked illúzió számba megy, az a Másiknak is épp ugyanúgy... hát közel sincs így.

Ha azt kérdezem, szerinted a rózsa, szegfű, vagy az orchidea szép-e? Legtöbben azt válaszolják, hát persze hogy szép, micsoda hülye kérdés... Pedig ez is csak illúzió. Mert mitől is lenne szép egy virág?

Egy virág csak attól virág és attól szép, hogy elnevezték annak, megcímkézték. Persze a többség. Pont olyan a virág, mint a többi virág, vagy növény, vagy kóró, vagy sóska, vagy lapulevél. Egyik sem szebb, mint a másik, CSAK MÁS. A természetben nincsenek "szép", meg "csúnya" növények, bogarak, állatok, emberek. Egyszerűen léteznek, s ez minden, ami elmondható róluk.

Csak hogy az emberi ego imád különbségeket tenni... dolgokat felmagasztalni, (bizonyos formákat szépnek látni) más dolgokat meg lealacsonyítani. Mint ahogyan embertársait is... mint tudjuk.

A legtöbbünknek egy pillangó az szép, sőt mi több gyönyörű... no de amikor még csecsemő és hernyó formájában rágcsálja a dísznövényünk leveleit... akkor is? Ugye, hogy nem jellemző... pedig egy és ugyanazon állatról van szó, csak más-más életkorában.

De a kérdésedre... "Csak egy illúzióban lehet boldog az egyén?" - Az emberek többségét tekintve igen, általában igen. Mert ha valaki imádja a virágokat, akkor boldoggá lehet tenni azzal, hogy hetente virágcsokrokkal halmozod el, vagy palántákkal, stb... és neki az lesz a mámor, a boldogság. Teljesnek fogja érezni az életét... abban fogja jól érezni magát... s lelke felvidul, arca kipirul... s onnantól kezdve (ahogyan mondják) madarat lehet fogatni vele. (Akár meg is lehet kérni a kezét :-)

És látod... így válik az ember a saját illuzórikus világában élve kiszolgáltatottá. Mert ha ez feltűnő nála, akkor vissza is lehet élni vele.

Miért is nem veszi észre a saját elvakult, tehát illuzórikus világát? Mert benne él... a virágok pompázatos gyönyörében úszkál.

Ha kérdeznéd a halat a vízről... - Milyen víz? - nem is értené a kérdést.

Azonban létezik a másik véglet is... de ezt már magad is el tudod képzelni.

A miértje érdekel?

Ha tényleg érdekel, ajánlom figyelmedbe Eckhart Tolle "A MOST hatalma" c. művét.

(Megjegyzem, hangoskönyvben sokkalta élvezetesebb)

Az ERŐ legyen Veled!