Te mivel értesz inkább egyet? Mindenkinek megvan a maga keresztje, vagy egyesek nagyobb keresztet kaptak?

Nyilván van, akinek nagyobb.

Nekem kicsi, mert minden rendben van.

Valaki vakon születik, és hiába pozitív, a látását nem kapja vissza.

Nem az egyén hozzáállásán múlik.

Nekem szegénységben élő, munkásszállón lakó ismerősöm, mentális betegségekkel, idegbeteg, már vettek el tőle gyereket.

Na az ő lánya (akit (még) nem vettek el tőle), szintén mentális beteg, beilleszkedni képtelen, butácska, valamelyest alultáplált, az anyja nem igazán szereti és képtelen őt normálisan nevelni.

Na ennek az említett kislánynak is a hozzáállásán múlik?

Mentális betegként (tehát fel se fogja, át se látja a dolgokat), a tinikor legelején, szegénységben, a társadalom legaljával együtt lakva egy koszos munkásszállón?

Biztos a hozzáállásán múlik....

A magyar társadalommal ilyen téren nem érdemes foglalkozni, mert az végletekben "gondolkodik" csak: vagy veresenyez, hogy "nekem" xarabb, vagy örül, hogy a másiknak milyen rossz.

Inkább az "egyesek nagyobb keresztet kaptak"-al értek egyet. Pl.: van, akinek csak állandóan a párkapcsolataival van baja, míg más mozgássérült, és örül annak, hogy van munkája, hajléka.

Szerintem ez két egymástól függetlenül igaz állítás. Nincs olyan hogy melyik az igazabb, mert párhuzamosan lehet igaz mindkettő. Sok esetben még csak összehasonlítani sem lehet a kettőt és nincs is értelme.

Az elsőt kiegészítve:

Van akinek műanyag, van akinek vasbeton. Van akinek segítik cipelni, másnak még a nyakába is ülnek ketten. Van aki egész életében cipeli, más meg időnként megpihenhet. Időnként pedig van, hogy az ember kisebbre vagy nagyobbra cseréli, és néha pedig csak akkora, hogy a zsebében hordja. Illetve időnként cipelheted a másik keresztjét is.

És vannak esetek, amikor kereszttől függetlenül szarul jársz. Évekig cipeled a kereszted, várva hogy végre megpihenhess, erre belecsap egy villám és vége mindennek.

Szerintem nem a kereszt mérete, vagy a kereszthez való hozzáállás a kérdése, hanem az, hogy mennyire szúr.

Mindenkinek más az a probléma, ami kicsapná nála a biztosítékot. Valaki azért szenved, mert nem talál párt, vagy nem lehet gyerekük - nálam ezek valahogy nem élveznek prioritást. Ellenben egy olyan apróság, mint, hogy kirúgnak az állásomból, az öngyilkosság szélére tudott sodorni; miközben bizonyos betegségekkel simán együttélek, annyira, hogy alig veszem észre, hogy van - más pedig reménytelennek érzi az életét ugyanazon betegség miatt.

Ránézésre azt mondjuk, hogy annak, aki úgy született, hogy hiányzik a komplett jobbkeze, annak nagyobb a keresztje, mint annak, aki csak egyszerű mindennapi problémákkal küzd. A kéz nélküli embert azért hoztam fel példának, mert ismerek ilyet, és _annyira_ egyébként nem nehezíti meg az életét, mint hinnénk (ő azt szokta mondani, amíg a balban foghat sört, addig nagy baj nincs), miközben ismerek egy borzasztó boldogtalan embert is, akivel "csak" annyi történt, hogy volt egy trauma az életében, de amúgy megvan keze, lába, fizikailag egészséges.

Kiegészítés: a hozzáállásról annyit, hogy baromi nagy divat lett minden problémát azzal kezelni, hogy "gondolkodj pozitívan", meg "változtass". Aki látott már bajban lévő embert testközelből, az nagyon jól tudja, hogy ez nem így működik. Nyilvánvalóan senki nem szeret szenvedni, tehát a változtatásra képtelen, elkeseredett illető nem azért tapicskol nyakig az önsajnálatban, mert ez neki jó, és nem akar változtatni, hanem mert NEM TUD. Vagy nem rendelkezik azokkal a lehetőségekkel (és ez nagyon összetett. "költözz el" tanácsoknál szokott jönni a kérdés, hogy miből, és erre jön a bölcs megmondóember, hogy "menj el dolgozni". De ha az illetőt a szülei érzelmi terrorban tartják, és le kell adnia a fizetését, vagy annyira szétroncsolták a személyiségét, hogy úgy fél tőlük, mint a tűztől; vagy, ha mondjuk egy bántalmazott házastársról van szó, akit a rendőrség közbelépéséig hatszor megölhetnek, akkor rögtön nem olyan egyértelmű a képlet). Vagy nem tudja, hogy kell, mert nem tanulta meg kölyökkorában a szükséges megoldási sémákat.

Az ilyen embereket esetleg türelmesen meg lehetne győzni arról, hogy kérjenek szakszerű segítséget, ahelyett, hogy rúgunk beléjük még egyet, azzal, hogy "ha akarnál, fel tudnál állni". Nem, ha fel tudna állni, már rég állna, mert senkinek nem jó a gödör alján, a sárban fetrengeni.

ON

Mindenkinek van keresztje, az élet már csak ilyen.

A keresztek mérete, anyaga, súly különböző..

Néha azt látom, hogy egyesek saját maguknak készítenek keresztet, aztán siránkoznak.

Vannak olyan nehézségek, amelyeket meg lehet előzni és egyértelmű, hogy hogyan kell őket megelőzni.

Vannak olyanok is, amelyeket talán meg lehet előzni , és vannak olyanok amelyeket lehetetlen.

Érdemes legalább arra törekedni, hogy ami baj megelőzhető, legalább azt kerüljük el.

Ez a "kaptak" valahogy óhatatlanul felveti bennem a kérdést: Kitől?

Az életünk dolgait nem kapjuk hanem ok-okozati összefüggéseket élünk át. Még a nagy divatezotér "KARMA" szó sem jelent egyebet, mint "tettnés annak következménye együttvéve". Tehát nem cipeljük a keresztet, nem jobb vagy rosszabb sorsok vannak, csak ok-okozatok.

Vannak, amikre nincs bwfolyásunk, de döntési lehetőségünk mindig van. Illetve az is rajtunk múlik, mihez hogyan viszonyolunk.