Van bármi értelme az életnek, ha az csak a napról napra tengődésről, vegetálásról szól? 25f

Egész eddigi életemben csak negatív élmények értek, soha egyetlen kis pozitív élményem nem volt. Ennek következtében elvesztettem a motivációmat minden iránt, csak napról napra tengődök, nincsenek céljaim, nem érdekel semmi. Egyszerűen ronda vagyok, béna, szerencsétlen és ostoba, minden létező tulajdonság, ami gátolja a modern társadalomban történő érvényesült, bennem egyesül.

Mivel rettenetesen ronda vagyok, a lányok is mindig csak kinevettek, megaláztak, elutasítottak, évekig próbálkoztam sikertelenül, soha nem jött össze semmi. Pár évre a fejembe vettem, hogy kigyúrom magam, rendszeresen jártam konditerembe, meg annak megfelelően étkeztem, de abba is belefásultam, mert komolyabb eredményt nem hozott, persze izmosabb lettem, de 3 év alatt sem tudtam egy vonzó testalkatot kialakítani, ami másnak "csak úgy" adatik, nem is sportol semmit. Ezt a frontot teljesen feladtam egy ideje, nem sportolok semmit, nem is próbálok csajozni sem.

A munka terén ugyanúgy sikertelen voltam mindig, egyszerűen sehova tudtam bekerülni, egyetlen munkahelyre sem, annyira nyomorult és béna vagyok, hogy ha esetleg az interjúig el is jutottam, onnan nevetve küldtek el, hogy mindenre alkalmatlan vagyok (kézügyességet vagy testi erőt igénylő fizikai munkára a bénaságom és gyenge erőnlétem miatt, a jó megjelenést, határozottságot, magabiztosságot, kommunikációs készségeket igénylő munkákra pedig a rondaság, bénaság, önbizalomhiány, halk beszéd tesz teljesen alkalmatlanná). Próbáltam tanulással javítani a helyzeten, hogy legalább értsek valamihez, nagy nehezen kipréseltem magamból egy diplomát, de kiderült hogy ebbe is szerencsésen beleválasztottam, az előzetese hitegetés ellenére semmit nem ér, teljesen mindegy lett volna, hogy ha azt a rengeteg pénzt, időt, energiát nem pazarlom el feleslegesen ennek a diplomának a megszerzésére, mert szó szerint semmit nem lehet vele kezdeni, a lehető legrosszabb választás volt. Ezzel aztán végképp elment a kedvem a tanulástól és a munkától is, előbbivel úgy vagyok, hogy minek tanuljak, amikor feleslegesen törtem magam éveken keresztül, majd belerokkantam az egyetem elvégzésébe, erre nem ér egy lyukas garast sem ez a sok kínlódás. A munkát meg teljesen esélytelennek érzem, mivel mindenre alkalmatlan vagyok a fent felsorolt tulajdonságok miatt, illetve nincs a kezemben egy épkézláb végzettség sem, hiába tanultam, én hülye. Nincsenek ismerőseim sem, akik segíteni tudnának, senki nem barátkozott velem, mindenki próbált elkerülni, ahogyan csak tudott. A munkáltatók szemében is csak szálka ez a tutyi-mutyi, elfuserált jellem, valamint a groteszk, torz külső.

Nem látok sok esélyt arra, hogy nekem valaha is normális életem lesz, az emberekből egyszerűen érzem a megvetést, utálatot irántam, bárhol járok, soha nem fognak befogadni, megtűrni egy munkahelyen, pláne barátkozni velem, szóval maximum hajléktalanként fetrenghetek majd egy padon életem végéig.