Van aki úgy érzi, hogy elrontotta az életét? Ha igen, akkor hogyan, és mit lehet tenni, hogy kikerüljön belőle? Ha meg múlt idő, akkor hogy sikerült?

Sok évet elszartam a semmittevéssel, céltalansággal egy olyan egyetemen amit be sem fejeztem.

Utólag nem is erőltetném, sokkal hamarabb otthagynám és át iratkoznék egy könnyebb szakra, hasonló végzettségem lenne csak lenne "papírom". Illetve hamarabb elkezdenék céltudatosan dolgozni gyakornoki helyeken, nyelvvizsga, jogsi hamarabb lenne és akkor 30 évesen kicsit talán előrébb lennék.

Igazából most sem mondom hogy jobb az életem, inkább csak átlagosan szar. Dolgozom, nem keresek rosszul sem, gyűlik a pénzem, van szabadidőm és kijöttem sok évnyi depresszióból.

Volt ido amikor azt hittem “elrontottam”... de kiderult hogy az ugy volt jo ahogy tortent. Minden ami ma vagyok az elozmenyek kudarcainak koszonhetem.

Egyebkent el lehet rontani egy eletet csak epp nem tragedia kulonbozo okok miatt.

Az pedig hogy nincs az eletnek ertelme... kb annyi mint hogy a nap sutesbek sincs ertelme ha csak onmagaban nezzuk... vagy megis? ;)

Én.

18 évesen bizonytalan kislány voltam, és olyan főiskolai szakot sikerült megjelölnöm, amit már az első pár hét alatt megutáltam. A büszkeségem persze nem engedte, hogy feladjam, így passzív félévet is beleszámítva 2 évet csesztem el a hülyeségre. A mostani szakomat nagyon szeretem, nemsokára diplomázom is, de jobb lett volna ezt pár évvel korábban, kitérők nélkül.

Persze nem ez az egyetlen, ami rossz, de azok inkább környezeti tényezők. Erről viszont én tehetek, és haragszom is érte magamra.