Éreztétek már azt, hogy nem mozgatnak meg az átlagos emberek? Mármint, semmilyen emberi kapcsolatban?

Én is nehezen kezelem, mert egy idő után fáraszt. Jó, nem lehet mindig különleges, érdekes témákról beszélni, néha jó egy egyszerű beszélgetés is és engem igenis érdekel a válasz. Kíváncsi vagyok, mi van a másikkal, hogy van, hogy megy sora. Inkább azok az emberek kiábrándítóak számomra, akiken látszik, hogy teljesen el is határolódnak mindentől, ami az átlagon kívül esik és ebben még jól is érzik magukat. Már a külsejükön látszik általában, egyfajta igénytelenség. Ami még nem is lenne annyira ijesztő, ha legalább a tekintetükben lenne valami tűz, értelem. De nem. Ők csak vannak. Esznek, dolgoznak, vásárolnak, alszanak. Fő témájuk a rezsi és hogy mit csinált a szomszéd. A munkahelyen pont megfelelőek, mert csak azt csinálják, amit kell, mint a robotgép, programozhatóak és nekik nem baj így.

Én mindig kicsit különc voltam, lázadozo tipus vagyok, őszinte és humánus. Ezekkel a tulajdonságokkal eleve nincs könnyű dolgom. Mondjuk az én dilim az ezos témák meg a mit hogy kéne újítani, változtatni. De megértem, hogy erre sem kíváncsi mindenki. Annyi minden történik a világban, amiről lehetne pedig beszélgetni.

Igen.de az ilyen egyszerü semmitmondo beszelgetesekböl bontakozik ki az ismerettseg es a nagy temak is.

Nekem volt munkatarsam akivel mindig eleinte csak par formularis szot valtottunk futtaban, kesöbb mar mondatokban is beszelgettünk el elvètve, a végèn màr szinte mindent tudtunk egymasrol, problemakat, ki hogyan gondolkodik, valahol lelki tars is lett.

Nem is tudom hany emberrel voltam mar igy. Hogy kezdetben joforman csak muszajköszönessel indult egyaltalan valami.

Söt az exem magas szinten is üzte, csupan formalis tarsalgassal is kepes volt egy masik nöben elinditani valamit aki utana loholt hogy facen felvegye. Az exem amugy pont ezzel szorakozott hogy leirja a nöket ez is mekkora r.banc (neki csak olyanok tetszenek akiken van mit hoditani es nem esnek hanyatt egyböl)

Igen, ismerős a dolog, jelenleg is egy ilyen fázisban vagyok benne. Megkerestem az okait (egyrészt az én hibám, másrészt bizonyos mértékben a társadalomé is). Én nem tudom azzal kezdeni hétfőnként a munkahelyemen, hogy "Hogy telt a hétvégéd?", mert alapból nem érdekel, ellenben én sem várom el az ilyen jellegű kérdéseket. Olyan, mintha nem lenne a környezetemben olyan ember, akivel ún. kapcsolódási pontot ki lehetne/ki lehetne építenem.

Nem jó így, mert totál elszigetelődik az ember így hosszútávon.