Szerintetek hány éves a legjobb, legszebb férfikor?

Ezzel vitatkoznék.

Szerintem a hàzas nöknek is a legszebb pillanataik az eleje lehetett. Esküvö baba aztàn ível az egész lefelé akàr vàlàsig vagy töle nem kell több gyerek meg ilyenek felé.

"Ezzel vitatkoznék.

Szerintem a hàzas nöknek is a legszebb pillanataik az eleje lehetett. Esküvö baba aztàn ível az egész lefelé akàr vàlàsig vagy töle nem kell több gyerek meg ilyenek felé."

Mivel úgy kezdted, hogy "Szerinted", abból arra következtetek, hogy még nem éltél több évtizedes házasságban, mint én. Én tehát a tapasztalatom alapján vitatkoznék a véleményeddel, ha nem haragszol meg érte.

Nekem, mint házas nőnek nem csak az "eleje" volt szép, hanem mindmáig nagyon szép, sőt, mondhatni egyre szebb, mert az utóbbi szép évek mellé csatlakoznak az előző évek szép emlékei. És a gyerekek érkezése csak még jobban megerősítheti, még jobban elmélyítheti a szerelmet, hiszen megismered a másikat apaszerepben, családfő-szerepben kiteljesedve. És nem lefelé halad a kapcsolat, hanem felfelé, mert ahogy az évek, évtizedek telnek, a szerelemnek szilárd és tartós alapot ad a sokéves összetartás és hűség, a közösen elért célok, az együtt megoldott problémák, a sok-sok emlék. Így ha lehet, a vége felé még jobb, mint az elején, és nagyon sajnálom azokat, akiknek megromlik a házasságuk vagy elválnak, és sosem tapasztalják meg, mi minden hozható még ki egy jó házasságból, hogy milyen kinccsé tud válni egy igazán elmélyült, kipróbált, érett szerelem. Mert a szerelem nem múlik el. Én írtam a legszebb férfikornak a 20-50-et, és nem azért csak 50-ig, mert 50 után nem szép, hanem mert 50 után kezdjük meglátni egymáson az őszülő hajat, a kezdődő fáradtságot és nehézkességet, és bár a szerelem ugyanúgy lángol, ekkor szembesülünk először azzal, hogy ennek a csodának egyszer vége lesz. De ettől ezek az évek csak még értékesebbek és a szerelem még forróbb. Mert a szerelmes ember soha nem akarja elengedni a másikat, és mikor magamhoz ölelem az őszülő fejét, boldog vagyok, hogy még itt van velem, hogy még ölelhetem. Most már minden együtt töltött perc nagyon drága, sokkal drágább, mint fiatalon volt, amikor még úgy éreztük, végtelen időnk van. Mert a szerelem nem múlik el az évekkel, nem alakul át, hanem felerősödik, elmélyül, még jobban lángol. Csak sokan nem nem jutnak el eddig. És egy ilyen házasságban az egész élet legszebb férfikor és legszebb női kor. Mert van valaki, aki mindvégig szépnek és vonzónak lát, és akit Te is annak látsz, sőt, őszen és ráncosan még jobban imádod, mert ott van benne az a 19 éves angyalarcú fiú is, a 20-as sportos, vonzó fiatalember, a 30-as sármos, a 40-es, férfias, és a megállapodott 50-es is, aki most is csodálattal néz rád, mert neki is Te vagy a mindene.

Én ilyen házasságot kívánok Neked, és mindenkinek, mert ez mindent megér. Nem kell, hogy lefelé haladjon egy kapcsolat. Van út felfelé is, csak rajtunk múlik.

“Mert a szerelem nem múlik el”

Miért kábítod hülyeséggel a kölyköket, a jó Isten áldjon meg?

Ezek szerint ti itt ketten azt gondoljátok, hogy egy férfi nem képes szerelemre bármelyik életszakaszában? (hogy maradjunk a kérdező témájánál).

Ebben alaposan tévedtek. Az ember érzelmei nem öregszenek a korával. Minden életszakaszában képes szerelmet érezni, és vágyik is erre az érzésre. És van olyan férfi, aki egyetlen nővel éli ezt meg, egyetlen nőbe szerelmes egész életében.

Az a gyanúm, hogy ti összekeveritek a szerelmet a hormonok vezérelte vonzalommal. Az valóban el tud múlni a korral és a megszokással. A szerelem viszont, hasonlatosan az anyai szeretethez, sosem tud elmúlni. Ha azt mondanám, az anyai szeretet nem múlik el, azon is fennakadnátok? Szerintem nem. Pedig a szerelem ugyanolyan erős érzelem, ha az igazi, sőt, még erősebb!

És mindig szerelem marad, nem alakul át sem szimpla szeretetté (barátsággá extrákkal), sem tiszteletté, sem mássá. Az mindig szerelem marad, és nemcsak nem múlik el, de még egyre erősebb lesz.

Persze, ha eddig azzal igazoltátok magatokat a tönkrement kapcsolataitok miatt, hogy azért ment paffra, mert a szerelem úgyis elmúlik, akkor megértem, hogy rossz szembesülni azzal, hogy ti baltáztátok el. Nem tagadni és gúnyolódni kell azon, amiben még nem volt részetek, hanem szembenézni azzal, hogy igenis minden rajtatok múlik.