Rám miert nem akaszkodik senki? Miért nem hianyolnak? Mit csinálnak jól azok akiket korulrajonganak az emberek és sokan szeretik?

Én azt tapasztaltam, hogy azokra akaszkodnak, akikben erőt, biztonságot vélnek felfedezni. Én nem vagyok egy nagy emberkedvelő, nem is szoktam nagyon törni magam ahhoz, hogy a stílusom vagy a véleményem megfeleljen mások lelki világának. Mégis nagyon sokan találnak be és tapadnak rám. Van, aki afféle segélykiáltásként, hátha a szárnyam alá veszem és segítek neki felkapaszkodni, sokak meg védelemből, hogy ha egy olyan emberrel vannak, aki képes kiállni magáért és keményen lerázza magáról mások hülyeségeit, talán őt is kevesebben kezdik ki.

Mindig a gyenge emberek a levakarhatatlanok. A labilisak, a saját szemükben elveszettek. Ez nem egy egészséges ragaszkodás, ez konkrétan kapaszkodás.

Az első le lett pontozva, pedig teljesen igaza van. Ezt onnan tudom, hogy én is inkább vagyok kapaszkodós fajta sajnos, és az erősebb, vagy valamilyen szempontból stabilabb emberekhez ragaszkodom, néha olyan formában, ami tudom, nem egészséges. Szerencsére már vagyok elég idős ahhoz, hogy ezt felismerjem és tudatosan kezeljem. Ha ilyen fordul elő, és nem tudom legyőzni, akkor legalább arról teszek, hogy ne legyen feltűnő - most is van valaki, akihez sajnos ilyen formában ragaszkodnék, de inkább kerülöm a társaságát. Legutóbb januárban beszéltem vele, előtte meg talán szeptemberben, szóval tényleg nem csüngök rajta, bár szívem szerint ezt tenném.

Viszont néha engem is megtalálnak a nálam is gyengébb, matrica típusú emberek, nehogy azt hidd, hogy az jó. Borzasztóan idegesítőek. Ha empatikus ember vagy, még utálni sem tudod őket jó szívvel, csak sajnálni, de egy barátsághoz ennyi nagyon nem elég.