Mennyit gondoltok öngyilkosságra?

Csatlakozok az előzőhöz, bár ettől függetlenül bejelöltem a mádodik opciót.

Bár komoly szándékkal sose gondoltam rá, inkább csak elmélkedtem, hogy milyen lehet.

Szinte mindennap.

Gyakran gondolok arra, hogy hol, hogyan követném el.

Gyakran arra is, hogy mit gondolnának majd a szüleim, testvéreim, rokonok, de még ez sem tart már annyira vissza. Az öngyilkosságot nem gondolom önzőségnek, mert nem azért élünk, hogy másoknak megfeleljünk azzal, hogy létezzünk legalábbis ameddig ők élnek. Én inkább bátorságnak tartom, lázadásnak az élet ellen. Lázadás a szenvedés, a kilátástalanság, a szomorúság ellen. Lázadás azok ellen akik elhagytak, akik átvertek, vagy tönkretettek. Vagy egyszerűen csak az ellen, hogy értelmetlen. Elég lenne csak egy pszichológus? Nem. Akkor egy pszichiáter? Nem. Ezt azok értik, akik ugyanezt érezték/érzik...