Miért nem tudok bízni az emberek többségében (vagy elhinni amit mondanak), ha túl nagy a ,,tét''?

Komolyan, bár belegebedek azokba az anyagi költségekbe, amiket amiatt generálok magamnak, hogy senkinek nem hiszek, és senkiben nem bízok. Próbálom mérlegre tenni, hogy mi van ha az adott illető hazudik egy kérdésben, mi lenne a negatív következménye annak, ha nem lenne igaz amit mondana, és ha nagy a súlya, akkor inkább egyszerűen csak nem hiszem el amit mondanak, és úgy cseleszek, mintha a legrosszabb forgatókönyvet közölték volna. Csak egy példa: Megkérdezem a lakótársamat, hogy úgy hagyta megint a gyertyát a szobába, amikor elment otthonról (ami kb a függöny alatt van), és azt mondja, hogy biztosan eloltotta a lángját amikor elment, viszont inkább kiveszek egy sűrgős szabadságot a munkahelyen, hazamegyek megnézni a gyertyát, (és kiderül, hogy a lángja még ég, és épp, hogy nem égett le a ház.) Kiderülhetne az ellenkezője is, hogy tényleg nem oltotta el a gyertyát, viszont túl a nagy a felelősség ahhoz, hogy ,,elhigyjem'' amit mond. Mit gondoltok? őrült vagyok? Lassan már annak érzem magam :( Sajnos mindig is egyedül döntöttem fontos kérdésekben, mindig mindent egyedül intéztem el magamnak, jelenleg pedig a ,,társas élet'' adta tényezőkkel nem tudok bánni. Pontosabban tartok attól, hogy én szenvedhetek hátrányt akkor, ha valamiben nem kételkedek, csak elfogadom igaznak. Naív sem szeretnék lenni. (De talán egyik sem jó :()