Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Normális, hogy sokat álmodozom...

Normális, hogy sokat álmodozom egy elszalasztott lehetőségről?

Figyelt kérdés

15 évvel ezelőtt hobbiból zenélgettem, kapcsolatba kerültem az akkor még nyitottabb neten külföldi zenészekkel, producerekkel, stb. Semmi célom nem volt a dologgal, de tényleg. Egy barátomat akkor bevettem magam mellé, szórakozásból zenélgettünk, megmutattuk a külföldieknek. Sikerünk nem lett, de a barátom elkezdett komolyabban foglalkozni ezzel, mert munkanélküli volt annak idején. Én nem mertem feladni az állásomat, neki nem volt vesztenivalója. Eltávolodtunk egymástól évekre. Pár hónapja tudtam meg, hogy addig vitte a dolgot, hogy a külföldi haverságnak hála, el tudott jutni asszisztensnek egy Los Angelesi kiadóhoz, ott dolgozott évekig. Hazajött és saját underground kiadót alapított, ebből él jelenleg is!

Sokszor gondolok azóta arra, hogy kár volt ezt megtudnom! Arra gondolok, hogy mi lett volna ha ketten vágunk bele. Ha merészebb vagyok, akkor én is azzal foglalkozhatnék amit szeretek. Jól élek, de ő úgy ahogy mindig is akartunk. USA-ba jár tárgyalni, nyaralni, menő kocsija van, barátnői. Hezitálok, hogy fel merjem-e venni a kapcsolatot? Kicsit tartok tőle. Vajon emlékszik rá, hogy indultunk? Őszintén szólva a korona miatt munkanélkülivé váltam és egy kis asszisztensi, kávéfőző állás is jól jönne most, de nem akarnám kihasználni! Eszemben sincs a babérjaira törni vagy betársulni mellé.

Mit gondoltok?


2020. dec. 6. 09:36
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

Nem. Ez rögzült nálad.


Te csak feltételezed, hogy az a lehetőség

pozitív dolgokat jelentett volna neked.

Erre nincs biztosíték.


El kell engedned, az az egészséges.

minden úgy történt, ahogy történnie kellett.

2020. dec. 6. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Nem jelentkeznék nála.

Ha együtt maradtok, egyáltalán nem biztos,

hogy te is ugyanazt a pályát jártad volna be, mint ő.

Két különböző személyiség, más-más adottságokkal.

Indulj el a saját utadon.

Én ezt csimpaszkodásnak értelmezném, és

lenne annyi önbecsülésem, hogy nem akaszkodnék rá.


Te most bajban vagy. Vannak lehetőségek, hogy

a helyzeten átmeneti munkával változtass (ételfutár, stb.).

A járvány után meg kezdd el a saját életedet építeni.

Akár zeneileg, akár másmilyen vállalkozásban.

2020. dec. 6. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%
A nem normális nem feltétlen jó kifejezés, inkább nem egészséges.
2020. dec. 6. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%

Mivel nem olyan rég tudtad meg, hogy neki sikerült, végülis valahol érthető, hogy megint felszínre tört ez nálad, de jó lenne elfogadni, hogy a múlton már nem tudsz változtatni. A többieknek amúgy igaza van, egyáltalán nem biztos, hogy ha akkor máshogy döntesz, akkor neked is sikerült volna.

Szerintem simán felkeresheted, de csak mint egy régi barát, nem úgy, hogy szia, adj már valami munkát. Aztán ki tudja, lehet végül mégis úgy alakul, hogy lehet még közöd a zeneiparhoz.

2020. dec. 6. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!