Vannak itt "túlsúlyos" lányok akiknek sikerült kialakítani egy természetes énképet?

Nekem nagyjából. Még mindig nem tökéletes, de aki szeret beleskedni és lusta mint Garfield, az kénytelen megbarátkozni a párnákkal.

Nekem annyiban szerencsém van, hogy viszonylag jól oszlik el rajtam a súly: a derekam elég vékony, a fenekem meg a melleim viszonylag nagyok, a combon vaskosabb, a csípőm meg széles és a hasamon is van felesleg. Igazából ha alulról lefaragnék, egész jó lennék. Az arcom és a hajam is szép. Van barátom, ő imádja a testem, meg aki pasikkal találkoztam azoknak is bejöttem nagyrészt. De azért ezek nyilván személyiségfüggő dolgok is. Nyugodt, jókedélyű, humoros csaj vagyok, könnyű velem kijönni.

De azért annak ellenére, hogy sokszor érzem magam dögösnek, mindig kísért az a gondolat, hogy lehetnék jobb. Hogy jobb lennék ennél is, ha lefogynám azt a 15-20 kg pluszt. Nem tudom, talán egyszer sikerül. Az én önbizalmamon amúgy egy jól megválasztott farmer és egy nagyrészt fekete ruhatár sokat dobott :D a téli, pulcsis kabátos énemet szeretem, de a fürdőruhás verzióval még nem sikerült megbarátkozni

Szerintem sosem a kövérséggel van a gond, hanem az egészséggel. Ha elkezdesz normálisan enni (nem koplalni...), kicsit mozogni (nem megszakadni...), akkor már a közérzeted is sokkal jobb. Lehet nem fogysz vele 50 kilósra, de formálódsz, frissülsz.

Szerintem nem szabad megbarátkozni a lustasággal, mert tönkrevágja az énképed. Az elfogadás más, mint a beletörődés!

16 évesen meg rengeteget nőiesedsz. Az egód meg akkor fog berobbanni, amikor először lesz barátod, és te sem fogod elhinni hogy úgy kíván mindenestől, mint más a lekváros palacsintát.

Igazából pont abban a korban vagy, amikor mindenki a külsejével foglalkozik. Rám ez hatalmas nyomást gyakorolt 16 évesen, szóval tudom milyen sz.r, amikor mindenkit szebbnek látsz saját magadnál.

De ha ennyire zavar a súlyod, tegyél ellene. Ne kínzásnak fogd fel, hanem változásnak.

Idővel múlik ez a megfelelési kényszer, nyugi.

Én a 173 centihez 80 kiló vagyok. Voltak egészségügyi gondjaim, amik miatt simán felszaladt rám 20 kg.

Ha nem lettem volna előtte vékony soha az életben, akkor nem zavarna a túlsúly. De így nem tudom magam elfogadni, szóval nem tudok kialakítani természetes énképet.

A Covid miatt ráadásul edzésre sem tudok elmenni, szóval sehogy nem jó.

Ráadásul ez nem egy zabálás miatti "sima" hìzás volt, így még kínkeservesebben mennek le a kilók.

Ami nekem most bevált (home office-ban egyszerű persze), az az, hogy reggel 1 órával korábban kelek, szobabiciklizek. Elkezdtem a 90 napos diétát, esténként meg ha 8 előtt kijutunk sétálni, akkor alsó hangon 3 km séta.

Ha 8 után jutunk ki, akkor futunk a kutyával 2 km-t.

Így azt mondom, hogy fittebb vagyok, energikusabb és ha a mérleg nem is mutatja, de már 2 mérettel kisebb a ruhaméretem. Nyilván a háj a combomon átalakul fokozatosan izommá, szóval egyelőre súlyban nem fogok lejjebb menni.

Azt viszont megtanultam most, hogy ha zavar a súly, akkor nem egészséges énkép kell, hanem életmódváltás és sport.

Hiába mondogatom magamnak és hiszem is el, hogy így is jól nézek ki, ha meglátom a 2 évvel ezelőtti fotóimat, akkor inkább beköltöznék a disznóólba, hogy majd engem is levágjanak, minthogy elfogadjam magam.

Ráadásul az motivál, hogy jön a nyár, nem akarok hosszú farmerban izzadni mert nem merem kirakni a sonkáimat (bár ahogy látom ez sokakat nem zavar).

Ráadásul én rosszabb vagyok, mert másokat szépnek látok 100 kilósan is, vannak kifejezetten gyönyörű molett nők. Magamat viszont (hiába vagyok vékonyabb) egy trampli csatakancának látom.