Miért kötik MINDEN némethez a nácikat ennyien?
Bármi ami 2. vh-s német az nagyon sok ember szerint náci.
Tehát: találtak a balatonban egy "náci" repülőt. A repülő mióta párttag?
a náci az németül a nemzetiszocialista rövidítése. Nationalsozialismus németül.
Ennyi erővel az orosz tankok kommunisták. Ez ugyanaz. Egy kommunista tankot találtak a mocsárban. Egy náci repülőt találtak mellette. ugyanaz a kettő.
Ennyire buták lennének az emberek? A német katonák 85%-a nem volt náci, sőt nagy részük ellenezte is a náci eszményt, de hát nem mondhatták ki. Mint itthon a szocializmusban. A náci az párttag. Mint a komcsi.
8: Azt, hogy mindent is tud arról a korszakról aminek az eszközeit mutatja be. jelen esetben egyenruhák, kiegészítők fegyverek (hatástalanítottak természetesen). Én magyar 2. vh-ban utazom, rendezvényeken kaptam már "náci" jelzőt...
az önkényuralmi jelképekről meg csak annyit, hogy rendezvény keretein belül oktatási bemutatási céllal lehet viselni.
10:
A vörös csillag meg a sarló kalapács is az mégis nagyon gyakran látom.
Volt olyan iskola társam aki olyan pólóban volt amin egy bazi nagy sarló kalapács volt.
De az 5.-es Pistikét egyből vitték az igazgatóiba amikor horogkeresztet rajzolt a radírjára:)
#11
Ilyen rendezvékenyek mikor és hol szoktak lenni?
Engem érdekel az ilyesmi. Szívesen megnézném az egyenruhákat meg meghallgatnál a mondandód:)
Imádom a törit<3
16: Gyere bátran, nézelődj, tapizz meg mindent, mert szabad :) És ne felejts el kérdezni! :D
15: azért is, mert az én volt tanáraim is a gimiben (1999-2003) eléggé élték még a szocializmust. Sőt volt aki a szeretett sztálinjáról beszélt, de elcsitította aki mussolini mellett érvelt töri órán. A tanár felhozhatja a témát, de csak és kizárólag a sztálinizmust lehet éltetni benne. Így érthető, hogy a sarlókalapácsot észre sem veszi.
Ha törirán nem szunyókáltál, pomntosan tudod, miért megvetnivaló aljas senkiházi szaralak MINDEN náci. Ha egyébként nem vagy idióta, te is tudod, a németek úgy általában nem nácik. (mellegselg a kérdésedben szereplő általánosítást többnyire a jobberpatkány aljas gciládák szokták elkövetni, amikor egy ember viselkedéséből általánosítanak). Kérlek, te ne tedd ezt.
És kérlek, ítélj el minden fsszopó náci patkányt. És küldejd el őket. a picccccsába.
Undorító megbélyegzés ez, legalább olyan mértékű, mint amikor a nácik akasztottak sárga csillagot a zsidókra.
Egyébként meg azért, mert a harmincas években nagy népszerűségnek örvendett a náci párt. Hogy miért, azt szerintem nem érdemes túl hosszan kifejteni. Nem, nem volt minden német ember vérszomjas zsidó/egyéb "untermensch" gyűlölő, csak ételt szerettek volna tenni a családjuknak az asztalra.
#18
Az a baj, hogy ma már azokat is náciknak tekintik, akik nem nézik jó szemmel a feketék erőszakos fosztogatásait (Martin Looter King haha), amiket korholt okokra hivatkozva kezdtek el, és azokat is, akik nem csókolnak kezet minden cigánynak, ha belépnek egy szobába.
Átestünk a ló túloldalára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!