Mi történt velem?

Mondhatom, hogy születésemtől kezdve, egy tragédia az életem. Olyan dolgokat kellett átélnem,amiket sokan csak a hírekből ismernek,és elborzadnak. Nekem ez néha mindennapos volt. Nem részletezném, elég az,hogy ezek a dolgok nagyon nem járulnak hozzá egy gyerek egészséges mentális fejlődéséhez. Mindenhol negatív impulzusok értek. Teljes kudarc volt számomra mindig minden évem. Hiába próbálkoztam rendbe hozni a dolgokat, mindig ugyanoda jutottam. Sajnos nem tudok senkire sem számítani az életben, családom nincs, amíg volt, addig átvertek, és kihasználtak. Még a saját anyám is. Testvérem sincs. Barátaim kevesen vannak, és a legtöbbjük sajnos szintén nem az a korrekt fajta. Nőt, társat sosem sikerült még szereznem. Undorodnak tőlem a nők. Ez a sok rossz ami ért, és főleg az hogy hiába az erőfeszítés, odáig juttatott,hogy úgymond "megvadultam". Régen mindenki egy kis csicskának nézett, mert nem mertem visszaszólni és így mindenki azt tett velem,amit akart, úgy pörgetett. Most ott tartok, hogy kinyílt a szám, válogatott szavak nélkül ugrok neki annak,aki megpróbál csicskaként kezelni. Ezt furálják a munkahelyen is. Ma már nem olyan a státuszom,mint korábban. Mostmár bocsánatot is kérnek ha esetleg úgy érzik, hogy nem úgy szóltak. Illetve a főnöknek is ellent merek mondani. Amikor olyan dolgokat akarna rám sózni, amik abszolút kiégetnek,akkor nem teszem meg. Régen nagyon féltem tőle. Mára már egyáltalán nem és nem hat meg ha letol valamiért. Kirúgni úgysem fog mert ember sincs már aki dolgozzon neki. Nem érti ő sem hogy mi lett velem. Én azt érzem hogy lassan teljesen elvesztek minden kontrollom. Nem érdekel mit teszek. Nem riadok vissza már a konfliktushelyzetektől és egyszerűen nem csinálom azt ami kikészít,csak azért,hogy másnak megfeleljek. Teljesen hidegen hagy már, hogy ki mit gondol rólam. Vakmerőbb lettem, mert nincs kit mit veszítenem az életben. Nem érdekel az élet egyáltalán. Ha eszembe jut a halál, vagy az öngyilkosság, akkor egyre közönyösebb vagyok ebben a kérdésben. Mostmár csak vagyok úgy érzem. Nem élek. És ha egyszer ezt a fázist is megunom,akkor szerintem nem igazán lenne bennem félelem, hogy megtegyem azt,hogy itthagyom ezt az ócska világot. Mi történt velem,hogy minden gátlasom és félelmem lassan elszáll, és már mások nem tudnak irányítani?