Szerintetek is az életre kellett volna inkább felkészülni? 29/F

Beszélgettem egy általános iskolai osztálytársammal, szerinte okos és értelmes vagyok.

Nos, ez annyiban ki is merül, hogy akkoriban még kitűnő tanuló voltam.

Később hatévfolyamos gimnáziumba jártam a korábbi kiemelkedő tanulmányi eredményeimnek köszönhetően.

Az ottani követelményeket már nem tudtam kitűnőre teljesíteni, bár 11. osztályig nem álltam bukásra semmiből.

12.-ben fizikából rezgett a léc, a legtöbb tárgy görbült, csak történelemből és angolból voltam jobb (4-es,5-ös).

Ezt követően kommunikáció és médiatudomány alapszakra jelentkeztem az egyetemre, mert rádiós/újságíró szerettem volna lenni.

Közben idegösszeomlással kikészültem, a tanulmányaimmal megcsúsztam, 4.5 év után, az abszolutórium megszerzése előtt kirúgtak az egyetemről, megismerkedtem a pszichiátriával, mint páciens.

Így is csak 22-23 évesen kezdtem dolgozni bejelentett munkaviszonyban: irodaházi recepciós, később vevőszolgálati munkatárs voltam.

Mostanság is pszichiáter kezel, munkám 2 éve nincs.

A legtöbb gimnáziumi iskolatársam körülöttem közben már diplomás lett, könnyedén vette az akadályokat, ők már úgy érzem nem fogadnak úgy el, hogy nekem csak egy érettségim van, de az általánosbeli osztályközösség szerint még mindig én vagyok az osztály egyik nagy koponyája.

A melósok többsége azért néz le, mert ugye az ő szintjükhöz képest én nem csinálok semmit.

Az értelmiségieknek pedig nem vagyok elég.

Nehéz ez így.

Valaki valami ötlet, hogy hogyan tovább?

Köszönöm szépen.