Miért nevetek, mikor sírnom kéne?

Kicsi korom óta nevetek kellemetlen helyzetekben. Az rendszeres volt, hogy amikor a szüleim leszidtak nevettem, és ezért néha meg is pofoztak, csak ekkor kezdtem el sírni. De az is nevetésből fordult át. Mindig kiküldtek a tanáraim , ha nevettem “rossz időben rossz helyen” , tiszteletlennek neveztek. És idősebb lettem, de bármi olyan helyzet van , ami iszonyatos vagy elképesztően szomorú, nevetni kezdek. A mamám temetésén elkezdtek sírni az idős asszony barátai és nevetnem kellett, pedig érzem és értem a fájdalmukat, nem is olyan nevetés , ami ilyen nagy kacagás hanem valami kínból jövő dolog. Tudom, hogy nem vagyok rossz ember, de ez az a reakció , ami jön és állandóan szégyellem magam, érzéketlennek tartanak, a múltkor azt mondták pszcihopata vagyok,pedig érzem , hogy fáj, csak egyszerűen ez “bukik” ki belőlem.. nem tudom mit kezdhetnèk ezzel a helyzettel egyszerűen. Borzalmasan szégyellem magam. Nagyon rossz és fáj. Valakinek hasonló? Vagy én vagyok az ördög kbsztt gatya vagy mi?