Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » A felettesem aki tetszik...

A felettesem aki tetszik viccelődött, beszóltam, bocsánatot kérjek?

Figyelt kérdés
Sziasztok, örülnék, ha meghallgatna valaki, és tanácsot adna. Az egyik (nem közvetlen) főnököm évek óta nagyon tetszik. Ezt nagyon próbálom elrejteni, remélem sikeresen. Sosem akarnék tőle semmit, de annyira tetszik, hogy szinte állandóan leblokkolok a közelében. Ez már szinte fáj nekem, kínosan, bénán viselkedem. Legtöbbször el is kerülöm inkább. Borzalmasan zavarba hoz. Ha éppen elcsíp, akkor elkezd velem viccelődni, ölelgetni. Azt is mondta tetszem neki. Ezeket tuti viccből mondja, szerintem inkább a lányának néz engem. Sosem akarna semmit egy ilyen noname lánytól mint én. Nem is ilyen válaszokat akarok. Nem olyan kommentek érdekelnek amik azt írják amitátni szeretnék. Valamelyik este megölelt engem, annyira lefagytam, hogy vissza sem öleltem. Többször volt már ilyen, sosem öleltem vissza. Most viszont nagyon bunkó voltam, és csúnyát mondtam neki. Azt mondtam, hogy nagyon köcsög vagy. Erre nem tudott hirtelen válaszolni, majd mondta, hogy nem érti ezt, hiszen ő sosem bántott meg. Aztán mondta, hogy "de ez is tetszik benned". Most lelkifurdalásom van. Mit tegyek? Megérné elmondanom ha butkoltan is, hogy a viccelődéseivel milyen érzéseket kelt bennem, és megkérném, hogy ezt ne csinálja többet? Vagy kinevettetném magam?
2021. aug. 19. 08:11
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
81%

Szerintem közöld vele legközelebb viccesen, hogy ez szexuális zaklatás, kivéve, ha elhív randira. :)

Aztán vagy veszi a lapot, vagy nem.

2021. aug. 19. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:
Sosem mondanék ilyet kedves elő, az nem én lennék. Abszolút nem tudok ilyeneket mondani, ha akarnék sem. Túl félénk vagyok hozzá. Csak már nagyon nehéz így dolgozni. Talán ha elmondanám, hogy ez nekem nem jó, nem vicces...csak félek, hogy engem nézne hülyének.
2021. aug. 19. 08:22
 3/14 anonim ***** válasza:
100%

Nem kell bocsánatot kérned. Neked rosszul esik ez a fajta közeledése, mert jobb szeretnéd, ha hozzád se szólna. Elküldted a francba, jól tetted. Tiszta vizet kell önteni a pohárba, kérd meg, hogy ne ölelgessen, mert mostmár nagyon kezd téged idegesíteni.


Nem is értem miféle pronyó ember, milyen munkahely az, ahol egy vezető ölelget egy beosztottat, még ha nem is az ő munkása. Ez nem profi. Nem is illik. Ez munkahely, nem haverkodunk, 2 lépés szigorú táv.

2021. aug. 19. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:
Mondtam már neki, hogy hagyjon. Ne ölelgessen, nem lehet. Olyan mégis, mintha belefulladnék ebbe az egészbe. Köszönöm utolsó a válaszod, ezek szerint akkor még határozottabban kell ellöknöm. Megpróbálom, mégha nehéz is, és nem látok tisztán. Szívem szerint bocsánatot kérnék, de sosem jártam még jól a szívemre hallgatásommal.
2021. aug. 19. 08:28
 5/14 anonim ***** válasza:
75%
A főnök, aki egy beosztottat ölelget, nyilván neki is van felettese. Ha legközelebb is ilyen lenne, nyugodtan keresd fel a felettesét, biztosan értékelni fogja...
2021. aug. 19. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
75%

Undorító ahogy viselkedi egy apád korú fönök ölelget a munkahelyeden.

Nem tudom hány éves vagy de ez konrétan szexuális zaklatás.

Egyáltalán nem normális és egyértelműen közel akar kerülni hozzád szexuális értelemben, szerintem tudatosítanod kellene benne hogy erre nem vagy vevő

2021. aug. 19. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:
Nem érzem zaklatásnak egyébként, nem erőszakoskodik! Nem azzal van baj amit tesz, hanem azzal amit én érzek. Nem akarok szerelmes lenni belé. Itt érzelmekről van szó, nem szon van a hangsúly, hogy megölelt. Ne olyan típusú ölelést képzeljetek el. Részéről kb. egy buksi simogatás. Azért nem fogom feljelenteni zaklatásért, kb. kiröhögnének. Egy nagyon jó emberről beszélünk, aki amúgy beteg gyermekeken is segít többek között, meg elég sok mindenkin. Vicces lenne felnyomni a munkahelyen, amikor kb. 90%-unk bármikor száníthat rá.
2021. aug. 19. 09:26
 8/14 A kérdező kommentje:
Tehát szerintem a baj velem van. Nem vele... Nem tehet róla, hogy így érzek. Vagyis most ezt gondolo.
2021. aug. 19. 09:27
 9/14 anonim ***** válasza:
34%

Aha nem tehet róla de direkt hozzád ér teljesen ártatlanul...csak úgy kedvességből gondolom a 30+ 40+ es női beosztottjait nem részesíti hasonló kegyekben csak a 18-23 éves lányokat.


Remélem nem orvos az egyik ismerősöm lányát akit kezelt beteg gyerekekre szakosodott orvos,megerőszakolta. Mármint hatalmi státuszát kihasználta 18 éven aluli lány esetén.....

2021. aug. 19. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
100%
A baj mindkettőtökkel van. Te nem tudsz normálisan viszonyulni emberekhez, ő meg dugná a butuska fiatal beosztottat.
2021. aug. 19. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!