Melyik volt a kedvenc évetek és miért?

Még 23 vagyok, de talán a 2018-as 2019-es év. Hogy miért, nem tudom. Nem voltak valami kifejezetten jó évek. 2018-ban érettségiztem, majd beiratkoztam egy szoftverfejlesztői tanfolyamra amivel párhuzamosan elkezdtem a jogsit. Mit ne mondjak, egyik se ment, ráadásul kifejezettem rossz vezetési oktatót kaptam. A suliból kiiratkoztam, és elmentem gyárba melózni mert kellett a pénz, hogy fizetni tudjam a jogsit. Mivel a szüleim az utóbbit nagyon erőltették.

A jogsi meglett, de azóta se vezetek. Talán azért a kedvenc éveim, mert örülök hogy túlestem rajta. És, ez sok mindent elárulhat az életemről.

Nem volt még olyan évem, amelyik elejétől a végéig tökéletes lett volna, ahogy szerintem senki másnak sem.

De 2013, 2014 és 2015 is egy olyan időszak volt az életemben, amire különösen szép nosztalgiával gondolok vissza. 2013-ban érettségiztem le, és utána egy másik városba, új suliba vettem az irányt, ahol végre azt tanulhattam, ami igazán érdekelt. A környezetváltás szinte minden téren tiszta lapot jelentett az életemben, és ennek éreztem is a jótékony hatását. Egy csomó új barátot és fantasztikus élményeket szereztem, amik végül fokozatosan kirángattak a gimi alatt egyre inkább elharapódzó depressziómból 🙂

Azóta persze már sok víz lefolyt a Dunán, és már nem tartjuk a kapcsolatot az akkor megismert emberekkel. Az évek alatt szép lassan lemorzsolódott mindenki és elsodort minket egymás mellől az élet. Sajnálni persze sajnálom, de az emlékeket már nem veheti el tőlem senki sem 🙂

27/F

2013-ban költöztem Budapestre, imádtam/imádok itt élni.

2015-ben érettségiztem, és költöztem el a szüleimtől.

2016-ban lettek először tényleges barátaim, akik a mai napig barátok, akkor is, ha két évig nem találkozunk. Viszont ebben az évben együtt is laktam velük, szuper volt, hogy kimegyek a szobából átkopogni a haveromnak, hogy "kávécigi?", és mikor kinyitom az ajtót, a haver áll ott egy kávéfőzővel :D Meg hatalmasakat buliztunk, nyáron fesztiválok, egyetemista voltam, a diákmunkát is élveztem.

2018-ban találtam meg azt a pontot Budapesten (meg úgy szertintem a világon), ahol tényleg azt éreztem, hogy "na ez az otthonom". Azóta már kétszer költöztem, nem önszántamból, jobb környékre (bár ennél csak jobb környékek vannak, mármint közbiztonság szempontjából), de visszahúz a szívem, szerettem a hangulatot, az embereket...

2019-ben olyan keményen dolgoztam, mint még soha (illetve de, most, csak most már nincs konkrét célja, csak egy szokás, akkor még volt), megtaláltam végre a nekem való irányt, a tényleges életcélomat, felvettek az álommunkahelyemre, nyáron pedig háromszor jártam külföldön, mindháromszor repülővel. Életem éve volt.

2020: Miután azzal indult az év szinte, hogy kirúgtak az álommunkámból, és rájöttem, hogy nagyon nincs esély arra, hogy én ezen a területen normális karriert fussak be, mert soha semmi nem lesz már ugyanolyan (kicsit olyan ez nekem, mint 9/11... ott se tértek vissza a normál kerékvágásba, azóta van az, hogy még a segged lukába is felnéznek, ha repülőre szállsz), kerestem egy normális, covidbiztos munkát, ahol végre életemben először elismerésben részesítettek. És nagyon érdekes embereket ismertem meg, akik miatt hálás vagyok a sorsnak.