Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mit lehet tenni az ellen,...

Mit lehet tenni az ellen, hogy nagyon válogatós vagyok? (ételekre gondolok)

Figyelt kérdés
Gyerekkorom óta nagyon válogatós vagyok, de akkor még nem volt ciki. Most, hogy felnőtt vagyok, illetlenségnek tartom, hogy pl. egy vendégségben nem eszek bizonyos ételekből. Sértésnek veszik, vagy sznobnak gondolnak, pedig ilyesmiről szó sincs, egyszerűen egyes ételek ízét nem bírom elviselni. Húsok közül mindössze a csirkét eszem meg, és annak is csak a melle húsát. Olajos, kirántott dolgoknak már a szagától is rosszul vagyok. A belsőségek egyenesen taszítanak. Múltkor mentünk a keresztszüleimhez, sült kacsamáj meg kacsahús volt, tepertő, ilyesmi. Tudom, hogy ez szinte „luxus” ételnek számít, de nem bírtam enni belőle, és emiatt megszóltak, hogy „nem tudom, mi a jó”. Szüleim is azt mondják, hogy baj van a fejemben. Azt hozzáteszem, hogy egy ételt sem ítélek el, amíg meg nem kóstoltam. Tehát eszek egy falatot, adok egy esélyt, és utána döntök. Azokat az ételeket eszem meg, amiknek viszonylag semleges íze van. Létezik valamilyen módszer, hogy változtassak az ízlésemen?

2021. nov. 3. 13:03
 1/8 anonim ***** válasza:

Szerintem ha nem kényszerítenek rá arra, hogy nem lehetsz válogatós és punktum, akkor is megeszed a sárgaborsó főzeléket vagy a tojásos nokedlit, ha utálod, ha ez nincs, ha nincs a kényszer, akkor az is maradsz, amíg meg nem halsz.


Nyilván vannak helyezetek, ahol nincs apelláta: kórház (ha nem magánkórházba mész), iskolai menza, stb.


Én ma már csak pár étellel vagyok így, pl. tojásos nokedli, köménymagos tojásleves... de pl. rakott krumpliban semmi bajom nincs a tojással.

2021. nov. 3. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

Nem kell változtatni az ízléseden, úgyis változik majd önmagától az idők folyamán.Az idősebbek közül sokan hajlamosak elfelejteni, hogy ők mivel köpték nyakon a szüleiket gyerek vagy fiatalkorukban, mennyi mindentől idegenkedtek és hogy ne erőszakoskodjanak másokkal, hogy de ez finom, csak kóstold meg.

Nekem a bő zsírban főtt-sült ételek jelentettek problémát a távoli rokonságban, 18-19 évesen meg is bőgetett egy karácsonyi vacsora, úgyhogy én azt vallom, mindenki azt egyen ami fogára való.

2021. nov. 3. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Próbáld ki azt, amit én csinálok. Én sem eszek meg mindent, és vendégségben, étteremben nem szoktam újat kipróbálni, ha x keretem van költeni, akkor jellemzően ismerős ételt veszek, mert ha nem ízlik egy újdonság, éhes maradok, ott hagyni meg illetlenségnek érzem, ha nem jön be. Viszont ettől függetlenül kíváncsi vagyok új ízekre, és az ilyeneket én megveszem úgy, hogy otthon eszem meg, elvitel, kis adag, esetleg előre csomagolt formában Tesco/Spar... stb. Ha ízlik, legközelebb már máshol is jobban merek kísérletezni, hogy ott hogyan csinálják, ha nem ízlik, akkor meg tudom, és nem mások előtt maradok éhes, otthon eszek helyette mást.
2021. nov. 3. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Ja igen, ha rokonoknál van ilyen, akkor meg kérem, hogy csomagoljanak belőle nekem, de ott helyben nem eszek az újdonságból, csak abból, amiről tudom, hogy ízleni is fog. Legközelebb meg egyszerűen nem kérsz, ha nem ízlett. Normális emberek elfogadják, hogy nem egyforma az ízlésünk, ha ezért beléd kötnek, azt meg hagyd rájuk. A szüleim tudják, hogy nem szeretem a spenótfőzeléket, szoktak is poénkodni vele, amikor azt készítenek, de nem csinálunk belőle ügyet, viszont a lencsefőzelék receptjét tőlem kérték el, mert az enyém jobban ízlett nekik, mint ahogyan addig ők csinálták.
2021. nov. 3. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Miért kéne tenni? Én is gyűlölöm a kacsát, volt hogy azzal kínáltak, eszem ágában nem volt a kedvükért magamra erőltetni. Ha valaki ezen megsértődik, az az ő baja.
2021. nov. 3. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Azt javaslom, legközelebb, ha ilyesmi van vendégségben, mondd, hogy diétázol, azon talán nem akadnak ki annyira. Egyébként meg egyél azt, amit szeretsz és jól esik, akinek meg nem tetszik, így járt.
2021. nov. 3. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Hát én semmi zöldséget és gyümölcsöt nem szeretek. A halat, gombát, túrót se szeretem. És van még pár dolog. :)

Egyedűl húst eszek meg kenyeret. Körettel. Ragadozó vagyok és kész. Senkinek nincs joga eldönteni mit egyek. :p

Erről nem te döntesz. Vagy finom vagy nem. Vendégségbe is megértik az emberek nincs ezzel baj. Általába amúgy a vendégnek szoktak főzni így olyat amit szeret. Max nem eszel. Vagy mond, hogy már ettél és tele vagy. De ne érezd rosszul magad azért mert nem szereted. Mond nyugodtan.

2021. nov. 3. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim válasza:
Egyetértek #7-tel. Legyél őszinte, nem fegyelmezhetnek amíg nem a szüleid. Lehet megsértődnek, de ne érezd rosszul magad emiatt.
2021. nov. 24. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!