A nővérem megrántotta az unokaöcsém haját. Túlzásba vitte a nevelést vagy helyesen cselekedett?

Másodjára szólt rá, hogy ne piszkálja a macskákat, nem jó nekik, de nem érdekelte. Az egyiknek a farkát, a másiknak a bajszát. Harmadjára a nővérem nem olyan erősen, hogy könyörtelenül fájjon, de ahhoz eléggé, hogy percnyi erősebb fájdalmat okozzon, meghúzta az unokaöcsém haját, aki erre sírni kezdett, és toporzékolva követelte, hogy miért csinálta. Mire a nővérem azt kérdezte: Nocsak, fájt? A macskának sem kevésbé, de bármelyik másik állatnak sem esne jobban.

Azt megfigyeltem már (viszonylag gyakran találkozunk), hogy nem szokott vele kiabálni, a hangját is ritkán emeli fel. Türelmes vele, szerintem nem is volt rá példa "csak úgy" példa, hogy kezet emelt rá, ha egyáltalán nem ez volt az első alkalom, hogy erőszakhoz folyamodott. Nem szóltam bele, nem az én gyerekem, mégis olyan rossz látvány volt. Nem volt ez túlzás, nem lehetett volna máshogy csinálnia, vagy pont ezzel csinált jót? Nekem nincs gyerekem, csak azt tudom, hogy ahogy anyu és apu felneveltek minket, azt szerintem jól csinálták, nem érzem rossznak, de hogy ilyen helyzetben a sajátommal mit tennék, nem tudom.