Mi lehet velem a baj, hogy a hétvégére megtervezett és várt programoktól, túráktól ahogy haladunk estétől reggelig úgy megy el a kedvem és végül sehova se megyek? Valamiért tele leszek rossz érzésekkel.

Aludj, mert fáradtan kb minden lehangoló.

De nincs kizárva hogy fejben is rendet kellene tenni a polcokon.

Egyedül mennél vagy társaságban?

Nálam is sokszor előfordul ez. Ha egyedüli program, akkor azért, mert belém jön az érzés, hogy “már megint egyedül”, és elmegy a kedvem tőle.

Társas programnál pedig tartok attól, hogy nem fogom jól érezni magam, nem jövök ki annyira másokkal és megbánom, amiért mentem…

Ilyenkor azt szokták mondani, inkább a menést bánja meg az ember. No igen…

Ez valami szorongas. Nalam is volt, es az ifjusagom igy telt, hogy nem mentem vegul sehova. De kesobb valtozott. Harminc evesen ateltem, hogy a lakasomba tervezett kis hazibuli elott hirtelen azt ereztem, jaj, egyedul szeretnek lenni, olvasni, ma nem is vagyok szorakoztato, stb. Es ahogy az elso ember becsongetett, hirtelen atkapcsoltam mas uzemmodba.

A kerdes persze az, ha ilyen erzesed van, biztos, hogy muszaj-e eroltetni. Nem szaz szazalek. Ha erted jonne valaki, konnyebb lenne.

Valami lelki oka van mindenkepp. Ha nem vagy olyan idegbajos, mint en voltam, hogy ha megis mentem, szorongtam, depiztem, akkor probald ki milyen, ha egyszer ugy mesz, mintha munkaba kene.