Hogy kell normálisan kezelni az érzéseket, hogy ne készítsenek ki ennyire?

Akármi történik, én mindig többet látok mögé, egy csomó érzés kavarog bennem, és ez néha teljesen kikészít.

Nagyon intenzíven megélem az érzéseket, ha boldog vagyok, tényleg majd kicsattanok, de ha valami szomorú, akkor átélem azt a mélységes keserűséget is, ami benne van az egészben, és magával ragad a lelkülete az dolognak.

Ha valami kínos, az borzasztóan kínos, és nem tudom magam napokig túltenni magam rajta. Folyamatosan eszembe jut, és átélem újra meg újra.

Ha valami cuki vagy, aranyos, akkor szinte olvadozok, és nem tudok mit kezdeni ezzel se.

Vagy akár a hála is ilyen. Mikor valakinek nagyon hálás lesze, már szinte túltelít érzelmileg,.

Elegem van belőlük. Releváns helyen és időben jók, de mikor elindul ez az érzelmi csapongás, egyszerűen kikészít. Főleg mikor egyszerre van jelen több is egyszerre.

Nem akarok telejsen érzéketlen lenni, de azért szívesen visszafognám ezeket. Elnyomni nem akarom. Hogy kezeljem tehát norálisan ezeket a szélsőséges, intenzív érzéseket?