Titeket is idegesít,ha valaki folyamatosan panaszkodik,hogy "ez fáj, az fáj"?

Nem idegesít, mert nem vagyok toxikusan pozitívan viselkedő (hanem amúgy realista), és a rossz dolgok is az élethez tartoznak. Az ember társas lény és a rossz dolgokat is jól esik megosztani.

Akit zavar a panaszkodás, az előbb önmagában tegyen rendet. És dolgozzon az empátiáján.

Orvos-Tóth Noémi azt is leírta, amikor a toxikus pozitívságról írt, hogy amikor totálisan eltorzulva terjedt a pozitív pszichológia, akkor az emberek egyre kevésbé empatikussá kezdtek válni, erre volt kutatás is, talán egy egyetemen.

4 Nálunk alapból az szokás családban (ami sajnos áll apumból, a párjából és belőlem), hogy nem "zaklatjuk" egymást telefonhívásokkal. Nagyon ritkán beszélünk telefonon.

Viszont amikor beszélek valakivel, nem zavar, ha panaszkodik, amíg engem is hagy szóhoz jutni. Addig az ő része lehet csak panaszkodás is. Ha sz.r az élete, akkor sz.r, sajnos van ilyen.

Viszont semmi értelme az "ötletek"-eknek, "megoldási javaslatok"-oknak, mert valószínűleg ami eszedbe jut, azokat mind vagy kipróbálta, vagy számba vette már, nem fogsz tudni újat mondani. Ha a probléma megoldható lenne, már rég megoldotta volna panaszkodás helyett.

#5, szuper.

Nálunk viszont az volt, hogy anyám óránként rángatta a telefont. Volt, hogy alig értem haza, még le sem tudtam venni a cipőmet/kabátomat, elmenni pisilni, kezet mosni, csörgött a vonalas. Ha a második csörrenésre nem vettem fel, a mobilját tépte elő, és addig nyomta, amíg meg nem adtam magamat.

"Viszont semmi értelme az "ötletek"-eknek, "megoldási javaslatok"-oknak"

Akinek be van szűkülve a tudata (testi vagy lelki fájdalomtól), az éppenhogy nem látja a kivezető utak sokaságát. (Krízisben van). Ezért célszerű ilyenkor terapeutát/segítőt keresni, és nem az egyik családtagot arra használni, hogy ventillálhasson. Mert ez - egy idő után - a másikból egy dühödt ellenállást vált ki.

Hetente egyszer-kétszer belefér. De nem fér bele, hogy álmomban, tusolás/vacsora/vezetés közben is engem rángasson elő.

Szerencsésnek mondhatod magadat, ha eddig ez kimaradt az életedből.

"Akinek be van szűkülve a tudata (testi vagy lelki fájdalomtól), az éppenhogy nem látja a kivezető utak sokaságát. (Krízisben van). Ezért célszerű ilyenkor terapeutát/segítőt keresni, és nem az egyik családtagot arra használni, hogy ventillálhasson. Mert ez - egy idő után - a másikból egy dühödt ellenállást vált ki."

Ez nem igaz.

Én voltam nagyon mélyen, volt, hogy minden nap meg akartam halni és majdnem meghúztam a fagyállót, illetve majdnem ettem a mérgező szobanövényből.

MÉGIS láttam a kiutat, sikerült is, csak 2 évbe telt (fájdalmas karrierváltás, igazából még most is van mit feldolgozni belőle). DE addig nem volt semmi más ötlet, mint az, amit csináltam. És igenis idegesített, amikor kéretlen "ötlet"-ekkel bombáztak, persze ezeknek jellemzője, hogy a mondatod közepébe belevágva mondják és mondják az "ötlet"-eiket és fel se fognak semmit a mondandódból.