Szerinted a szeretetet ki kell érdemelni vagy nem feltételhez kötött?

Inkább úgy mondanám, hogy az elején feltétel nélküli, de a továbbiakban is törekedni kell arra hogy ez ne változzon.

Tehát lehet, hogy szeretem a páromat feltétel nélkül. De ha nem tesz azért, hogy ez így is maradjon, sőt inkább ellene cselekszik (mondjuk megver) akkor már feltételes.

Vagy a gyerekemet is addig szeretném feltétel nélkül ameddig mittudomén nem öli meg a barátnőjét féltékenységből (hány ilyet olvasunk sajnos). Tehát van egy határ.

Szerintem itt sokan kevernek fogalmakat. A szeretet érzése és a bűn tudatos elítélése két teljesen külön dolog.

Az érzést, hogy a fiadat szereted, egyáltalán nem változik meg attól, ha valami rosszat tesz. Pont ezért szoktak a szülők másoknál hevesebben, érzelmileg reagálni az ilyen hibákra, problémákra. Konfliktus keletkezik a feltétlen szeretet érzése és a bűnnel kapcsolatos értékrendjük között. A legtöbb esetben az, hogy kitagadják, megtagadják, stb. is egy érzelmi reakció arra, hogy tudatosan képtelenek feloldani a szeretetük és az értékrendjük között feszülő ellentétet.

Egyébként nagyon sok, ha nem a legtöbb esetben pont az vezet a gyerekek komolyabb problémáihoz, hogy a szülők hibásan nevelik, hibás viselkedési mintákat, vagy akár maximálisan helyes értékeket, de hibás módon próbálnak átadni.

Az emberi elme egy nagyon érzékeny műszer és akár nagyon apró dolgokat is képes lehet nagyon komolyan venni és akár az ember személyiségének mozgató rugójává tenni. Például, ha valaki annyira nagyon az erkölcsösséget hangsúlyozza és azt érezteti a gyerekével, hogy csak akkor szereti, ha erkölcsösen viselkedik, az képes lehet alapvetően megkérdőjelezni a szeretetét. Hiszen ha nem szereti akkor is, ha nem erkölcsös, akkor valójában akkor sem őt szereti, ha erkölcsös, csak az erkölcsöt.

Érdemes elolvasni Susan Forward: Mérgező szülők című könyvét.