Csak én érzem így ezt?

Sziasztok! Ez egy eléggé érdekes téma, megakartam osztani de valamiért féltem belekezdeni.

Szóval én egy 20 éves srác vagyok és én úgy érzem mintha nem is az én generációmhoz tartoznák, mert nem iszok, nem cigizek és nem is bulizok. Én otthon videókat nézek, néha haverokkal töltöm az időd, tanulok és szinte ennyi. A haverokkal töltés úgy néz ki, hogy például megyünk parkba, vagy Pestre sétálni, beszélni meg azért gyors kaját is kipróbálni. A családomon belül a testvérem, aki lány és két évvel idősebb nálam nagyon máshogy gondolkozunk az életről, meg minden. Most munkanélküli és otthon van, én alapból nem nagyon jövök ki jól vele mert próbálkozik de én bizonyos okokból nem akarok jól kijönni vele. Az okok, azok, hogy én jól kijövök a szüleimmel de ő nem, és néha olyan mintha a szüleinket semmibe se venné, ami idegesítő számomra. Második a gondolkodásmódja ami engem meg a szüleimet nagyon de nagyon idegesíti. Anyámnak okoskodik a gyermeknevelésről hol ott azt se tudja mi az, hogy gyereket nevelni, szüleim jót akartak neki, hogy tanuljon de nem hallgatott rájuk mert nem akarja, hogy beleszóljanak az életébe. Mindig mindenki mással foglalkozik de, hogy elmenne dolgozni meg magával foglalkozna az nem. Jó 9 hónapig dolgozott, hétvégenként néha hazajárt, este 4-kor kelt, szóval megértem, hogy pihenésre van szüksége, de Augusztus végén jött haza, szerintem azóta kipihenhette magát már.

Amit nem tudok elviselni, hogy beleszól az életembe. Eléggé introvertált vagyok, meg pihenek a magam módján, de, hogy azt mondja, hogy ez "nem élet", már többször az már eléggé idegesítő. Ahogy mondtam más az életszemlélet, és nem tölthetem úgy a szabadidőmet ahogy akarom? Az, hogy ő nem tudja elfoglalni magát csak úgy, hogy állandóan beszél az már nem az én dolgom. Azt bevallom, hogy önállóbb mint én, de nem mondanám őt nagyon intelligensnek. Azt mondja, hogy túl "komoly" vagyok. Hát végülis komoly vagyok de tudok szórakozni is, szimplán azért vagyok komoly mert komolyan veszem az életet, szeretnék egyetemre menni, jó munkahely stb. Azt mondta nem vagyok életvidám. Számomra azok akik életvidámak, kicsit olyanok mintha nem vennék komolyan az életet, lesz@rnának mindent. AZ mondtam rám, hogy olyan vagyok mint Frankeinstein?! Mondtam azt se tudod miről beszélsz, ő meg azt mondta, hogy tudja, csak én nem... Én meg ott álttam gondolkozva, hogy szerintem ő a szörnnyel keveri össze aminek alapból nincs neve Frankeinstein meg a tudós aki létrehozta de inkább hagytam mert úgyis ment a szobájába. Ott tartok, hogy nem akarok vele végképp beszélni, meg mondtam a szemébe is, hogy nem bírom elviselni, beszélgettünk de olyan sok értelme nem volt mert a baromságait szereti osztogatni nekem.

A generációmhoz meg annyit mondanák, hogy miért az a normális, hogy egy srác részeg tinédzserként meg, hogy miért az a "menő" aki a leghangosabb az osztályba, mert az osztályomból vannak hasonlók, és utálom is őket. Egyre több hozzám hasonló korú olyan, hogy nincs jóba szüleivel meg minden, mondjuk nem tudom mi folyhat az életükbe de el tudom képzelni, hogy hasonló a nővéreméhez. Nincs sok barátom, de legalább a számomra normális kategóriához tartozik. Én alapból nem ítélném el meg minden de a nővérem sokat segített ezen. Mert miért kéne olyannak lennem mint a többinek? Így nyilván nem vagyok olyan csoportnak a része, szóval persze, hogy nincs több barátom meg nincs barátnőm. Nyilván részben talán az én hibám is lehet mert nem nyílok könnyedén de nem is akarok ehhez hasonlóakkal nagyon haverkodni. Ti mit gondoltok?

UI: Annyit még mondok, hogy ha egyszer elkerülök szerintem a nővéremmel nem tartom a kapcsolatot mert érzem, hogy rossz hatással van rám meg az emberi kapcsolataimra, feszültebbnek érzem magam.