Miért van az, hogy nem érzékenyülök el, nem kezdek el sírni halálhírek hallatán, temetésen való részvételkor, búcsúesemények alkalmával?

"mikor és mi miatt tűntek el az érzéseim"

Mások ellopták, kitölték belőled. Plusz már a netes dolgok, a tv is érzéketlenné tesz. A gyk. használata is. Azt mondom, hogy kerüld a netet, mert elszívja belőled az érzelmeket.

Én tavaly egy temetésen mosolyogtam, amikor mondták a gyászbeszédet.

Sírni tudok, nevetni is, de sajnos egyik se megy már úgy igazán, erőltetnem kell az egészet. Pedig felszabadító érzés lenne

Hány éves vagy?

Miért kellene sírni, egyáltalán kik ők akik elmentek? Mindenki másképpen dolgozza fel a gyászt, már ha egyáltalán érinti őt, a szomszéd 80 éves Mari néni temetésére elmész, de tudod, hogy idős volt, ez az élet rendje, nyilván nem fogsz zokogni a szertartáson. Az is teljesen rendben van, ha valaki a legközelebbi családtagja halálakor sem szomorú, mert mondjuk évek óta beteg volt, és inkább megváltás neki, vagy éppen mert annyira hihetetlen, váratlan, feldolgozhatatlan, hogy az agyad úgy dönt, hogy ez nem történt meg.

Én se tudok. Mikor meghaltak a rokonaim, még csak szabit se vettem ki. Én azért nem, mert nem tartom szomorúnak, hogy a 75 éves nagyapám, vagy a 80 éves nagymamám meghalt. Persze, rossz, hogy már nem találkozunk többet, de hát ez az élet rendje, plusz ugye már mindenkinek megromlott az egészsége, és úgy voltam vele, hogy legalább nem szenvednek tovább. Még van egy élő nagymamám, akit nagyon szeretek, ő lassan 90 lesz, de ez normális, az ő családjában mindenki közel 100 évig élt, van, aki még tovább is. És igen, sajnálnám, ha mondjuk ma meghalna, hogy nem tölthetek vele több időt, de közben meg örülnék, hogy ő jó egészségben, tiszta tudattal halt meg (dédim 101 évesen ment el, de 85 éves korától fogva nem ismert már fel minket, 90 éves kora után azt sem tudta biztosra, ő kicsoda).

Az egész gyász dolog szerintem inkább önsajnálat, mint a halottal foglalkozás. Nekem először tavalyelőtt sikerült átérezni, hogy mi az, hogy "gyász", mikor egyszer eszembe jutott, egy héttel a szeretett személy eltemetése után, hogy mégis hogyan fogok ÉN nélküle élni ezentúl. Aztán rájöttem, hogy úgy, ahogy eddig is éltem, csak nem beszélgetünk majd szombatonként, ennyi a változás.

Egyetlen egy esetben borulnék ki, ha az öcséim meghalnának most. 21 évesek, még annyi minden vár rájuk, előttük az élet, ebben az esetben nem azt sajnálnám, hogy nekem milyen rossz lesz nélkülük, magam miatt én se tudok sírni (jó testvérek voltunk/vagyunk, a kezem tűzbe tenném értük), hanem, hogy mennyi minden van, ami még vár ránk az életben, és ők már nem tapasztalhatják meg.

Ja, és lehet, hogy a korod is szerepet játszik a dologban. Én is fiatal vagyok még, és anyukám, meg az idősebb munkatársaim mindig azt mondják, ha feljön valahol a téma, hogy ahogy egyre idősebb leszel, úgy fogsz egyre könnyebben elérzékenyülni. Mint egy U alakú görbe, a gyerekek mindenért sírnak, a kamaszok sokmindenért, a fiatal felnőttek, meg a felnőttek semmiért, a középkorúak meg elkezdenek újra hülyeségeken könnyezni, időseket meg teljesen semmivel is meg lehet rígatni, egyszer egy nagyon aranyos nénit azzal sirattam meg, hogy csokimikulást adtam neki :D

Csak személyes vélemény/tapasztalat: ahhoz hogy empátiát érezz, az kell, hogy szeress másokat, és legyen mély kapcsolatod másokkal.

Hamar kiürül az ember érzelmileg, ha a legtöbb kapcsolata ilyen semleges látszat kapcsolat; amikor csak azért beszélünk valakivel mert rokon, vagy munkatárs, vagy régi ismerős, de amúgy nincs különösebb érzelmi kötelék köztünk.

Talán van hited?

Ők már Odaát vannak és ígérem egy napon mind követni fogjuk őket.

Én nagyon érzelmes vagyok, gyász esetén és megható pillanatokban is. Mindig is ilyen voltam, talán pont a másik véglet lehetek. Ugyanakkor ezt a tulajdonságomat nem tartom gyengeségnek, más dolgokban határozott vagyok. Gyász esetén fáj, hogy az együtt eltöltött időszak lezárult, és az, hogy jobban kifejezhettem volna korabban a szeretetemet.

Örülök, hogy meg tudom élni a mélységeket és a magasságokat, nélkülük szegényebb lennék.

Kérdező, figyelj jobban ezekre a pillanatokra, szerintem visszatérhetnek az érzéseid, a kérdésed jó iranyba vezet.