A legtöbb ember ott hibázza el, hogy néha léhán álmodozni mer?
A kérdés mindig az, hogy mit értünk a szavak alatt és mit kezdünk a tudással.
Léhán álmodozni nekem azt jelenti, hogy csak vágyakozol valami után, de nem teszel érte semmit.
Ez hiba, amibe nagyon sokan beleesnek, aztán kudarcként élik meg, hogy milyen régóta vágyakoznak utána, mégsem kapták meg ajándékba.
Ilyenkor általában mindenki a sorsot, szerencsét, Istent, másokat okolja.
Ez szintén hiba, mert a sorsunkat, szerencsénket magunk (is) alakítjuk. Van persze szerepe a külső tényezőknek is, de sokkal kisebb beleszólásuk van, ha felkészülünk, tanulunk, gyakorlunk, fejlődünk, cselekszünk. Nem véletlenül tartja a mondás, hogy "Segíts magadon és Isten is megsegít!"
Az álmodozás nem hiba, hogyha motivál, ösztönöz, kitartást merítesz az álmaidból és aztán cselekszel is, hogy elérd őket. Önmagában kevés az álmodozás, csak tervezéssel, felkészüléssel és kitartással együtt ér valamit. Az álmodok jelenthetik a szelet a vitorlában, ami nélkülözhetetlen hozzá, hogy haladj a célod felé. Szél nélkül nem halad a hajód, de ha csak a szél fúj és nem vagy a hajón, akkor nem fogod elérni a célodat. Ahogyan akkor sem, ha a hajón ülsz és fúj a szél, de nem tanulod meg kezelni a vitorlákat, irányítani a hajót. Ezért kell az álmok mellé a tudás és a cselekvés is, hogy a komiszul változó irányú szelet is a számodra legkedvezőbb módon tudd meglovagolni és a saját hasznodra fordítani, hogy oda juttassa el a hajódat, ahova te szeretnéd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!