A tinédzserek miért sokszor olyan utálatosan viselkednek az emberekkel?

Idősödő heteró nő vagyok, de nekem semmi bajom a tinikkel.

A sajátommal sem volt (fiú) mert sikerült megőriznem az emlékeimet, hogy én milyen voltam az ő korában.

Eleve egy egyre őrültebb világban próbálják keresni az útjukat, én inkább előre is sajnálom őket sok mindenért.

Tombolnak bennük a hormonok, ki kell alakítani a saját személyiségüket, először szembesülnek "felnőtt" problémákkal, miközben nincsenek felnőtt jogaik, muszájból élnek együtt emberekkel, más határozza meg az anyagi kereteiket, az életvitelüket, illetve az oktatási rendszer szépségeit is átélik, ahol nap mint nap elmondják nekik, hogy nem lesz belőlük semmi.

Aki később érő típus, az ezt nyilván nem tudja kezelni. Én felnőtt vagyok, és alapvetően nyugodt és kedves, de ha visszadobnának középiskolába, ahol nulla privát terem volt, négyen laktunk egy szobában, minden nap meghallgattam, hogy miért vagyok épp szar, nem dönthetném el, hogy mit és mennyit eszek, hogy mikor megyek vécére, és nem mehetnék el este 9-kor sétálni egyet, ha ahhoz van kedvem, akkor lehet, hogy én is egy frusztrált görcs lennék, és nem mosolyognék azokra, akik akármilyen pitiáner dologgal (akár a puszta létezésükkel, vagy azzal, hogy pont mellém kell ülni a buszon) irritálnak.