Hogy lehet leszokni a folyamatos túlgondolásról?

Írok néhány példát.

- Elégedetlen vagyok a testalkatommal (túl szélesnek találom a csípőm és a vállaimat is szélesnek látom), ezért amikor arra kerül a sor, hogy kiálljak mások elé prezentálni, akkor azon kattogok már előtte is és természetesen utána is, hogy milyen szerencsétlen hatást fogok kelteni, emiatt debellának fognak látni. Nem vagyok egyébként kövér, de van szemem, látom, hogy szélesebb a csontozatom. Ilyeneken például nagyon sokat szoktak agyalni vagy azon, hogy mennyire értelmes az arckifejezésem.

- Mások viselkedését is túl szoktam gondolni, ilyenkor nagyobb ügyet tulajdonítok egy-egy megnyilvánulásnak, mint ami amúgy az.

- Ha hibázok, akkor azon is irgalmatlan sokat szoktam stresszelni, hogy mit gondolhatnak így rólam mások.

- Múlton is szoktam görcsölni, meg a jövőn is.

A túlgondolás sajnos nagyon régóta az életem része, ezért volt időm gondolkodni rajta, hogy mik lehetnek az összefüggések az egyes dolgok között.

Említettem a testalkatomat, nem hiába. Eleve sokat szoktam rajta parázni, de néhány hete családon belül kaptam negatív megjegyzést is a testemre - nem először -, ami egyrészt bunkóság volt, másrészt valótlanság, de mégis mélységesen megbántódtam és nagyon nem tett jót az önbizalmamnak.

Az elvárásaim saját magammal szemben a legnagyobbak, képes vagyok hetekig nyúzni magam valami olyan miatt, amit valaki másnak két perc alatt simán megbocsátanék.

A családban van egy olyan mentalitás, hogy valami vagy fekete vagy fehér, vagy jó vagy rossz, vagy most vagy soha. Úgy érzem, hogy ez is elég rossz hatással volt rám. Nem értem miért kell végletekben gondolkodni, miért nem lehet valami szimplán csak szürke.