A szenvedélyes, expedíciós, magashegyi hegymászók többsége a szenvedélyében leli a halálát?

Suhajda Szilárdnál is láthattuk (minden bírálat, meg "megmondóemberkedés" nélkül), hogy a megszállottja volt az ilyen jellegű hegymászásnak. Le akarta győzni a biológiát és a fizikát, szinte-szinte kísértette a halált. Kijelölt magának öt hegycsúcsot, amit meg akart mászni oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül, teljesen egyedül, jelszóval az "nem lenne tiszta", ha nem így tenne. Ezek természetesen a világ legnehezebben megmászható, illetve legmagasabb hegyei. Ha alapvető genetikai és egyéb tényezőket figyelembe veszünk (még helyi tibetiek, serpák, meg nepáliak is vesztek oda, pedig nekik nagyon hosszú ideje genetikailag alkalmazkodtak azokhoz a terepviszonyokhoz, ehhez semmilyen aklimatizációs izé hatására sem lehet alkalmazkodni teljesen), akkor az hiszem nem túlságosan ünneprontó kijelenteni, hogy arra, hogy ezt mind túlélje nem volt túlságosan hatalmas az esély. Ez nem a csúcs lett volna (átvitt értelemben és szó szerint is), amin abbahagyta volna, hanem még ment volna tovább a legmagasabbnál még nehezebben megmászható hegyekre. Az meg még rosszabbá teszi a helyzetet, hogy épp akkor ment, amikor abban a térségben a nyár, vagyis a monszun, az esős évszak kezdődik. A földön is elmos településeket. Hát még milyen, ha mindez a magassággal változó, hegyvidéki éghajlaton történik, ahol az alacsony hőmérséklet miatt a csapadék hó formájában hullik le, a monszunszél és egyéb szelek által keltett hóviharok kíséretében. Ilyenkor halnak meg a legtöbben. Többször jelezték is neki a serpák, pláne hogy éjszaka ért volna fel, hogy forduljon vissza. Tényleg nem ítélkezve írom. Ettől függetlenül Ő egy olyan ember volt, aki bízott az álmaiban, és követte is őket akármeddig, ami mindenképpen tiszteletreméltó.

Ez nem egyedi eset egyébként. Erőss Zsolt a Kancsendzöngán maradt. A -ha jól tudom részben, nagymamája részéről, felvidéki magyar származású, szlovák- Demján Zoltán társa Jozef Psotka a lefeleúton a Csomolungmáról rosszul lépett, és kb. 1000 m-t, vagyis kb. 1 km-t zuhant megállás nélkül és szörnyedt halt. Azt hiszem nem túlzás ezeket a hegyeket szinte temetőknek hívni.

Szerintetek kimondható, hogy a szenvedélyes, expedíciós/magashegyi hegymászók többségének a halálát a szenvedélyük okozza?