Miért van az, hogy a legtöbb férfi olyan büszke mintha ő lenne az Isten és nem bírja beismerni ha hibázott?

Akár férfi, akár nő az ilyen, mögötte pont az ellenkezője, azaz az önértékelésnek a nagyon alacsony szintje húzódik. Ezt az emberi agy nem tudja elviselni, és önvédelmi mechanizmust vet be ennek kompenzálására. Ennek az egyik formája ez az állandó önvédelmi kommunikáció, azaz mindenben vagy másokat hibáztat, vagy a körülményekre hivatkozik. Azoknál, akik komoly személyiségzavarban szenvednek, ez a tulajdonság mindennapos.

Ám nem kell azt gondolni, hogy a körülöttünk lévők mind személyiségzavarosak. Először is ezeknek az észlelése nagyon is függ az észlelőtől, s annak az önértékelésétől is. Egy szintén alacsony önértékelésű személy egy másikon sokkal erőteljesebben tapasztalja ezt a viselkedést, mintha egy torzító szemüvegen keresztül látna. Ám erről a torzításról őmaga nem tud, s ez is a saját belső önvédelmi rendszere miatt van, amely teljesen automatikusan működik.

A végső ok, hogy miért is tapasztalunk ilyen sok nagyzoló embert, akik gyakorlatilag viselkedésükben kompenzálják a belső értékelésüket, első körben nyilvánvaló:

A mai társadalmi helyzet kiöli az emberből az önnön értékességének tudatát, azaz mind a viselkedő, mind a szemlélő alacsony önértékelési állapotban van.

Hogy miként jutottunk ide, az azonban nagyon durva! Látszólag a szülők lennének az okok mélyén, kik vagy túlkényeztetik, vagy elhanyagolják gyermekeiket, ám mindkét esetben a kisgyermekkori érzelmi támogatás hiánya az ok. Csakhogy ők is ugyanannyira alacsony önértékeléssel rendelkeztek mint mi, és itt akár a nagyszülőket lehetne hibáztatni miatta, de nincs megállás, haladhatunk a generációs listán fölfelé, ám lefelé is, mert mi is ilyenné neveljük gyermekeinket anélkül, hogy tudomásunk lenne róla, és közben úgy érezzük, hogy mindent megadunk nekik.

A végső ok egy sok-sok évtized alatt kialakult, súlyosan mérgező társadalmi környezet, amelynek végső csapása a "fogyasztói társadalom" rendszere. Ebben bőségben élünk, nincs szükségünk küzdelmekre, erőfeszítésekre, amely pszichológiailag növelné az önértékelést. Az ebből feltámadó szorongásainkat könnyen megszerezhető élvezetekkel csitítjuk, amely - ma már bizonyítottan - hormonálisan megváltoztatja a mentális állapotunkat, tovább csökkentve az önértékelést, akár a végletekig. Ma már felsorolni sem igen lehet az ilyen élvezetek fajtáit, melynek nagy részét a digitális technika nyújtja. Ez a biokémiai hatás érzéketlenné tesz az élvezetek iránt, és érzékennyé a bántások iránt. Újabb és újabb kell a jóból, és csak ront az állapotunkon.

Végső, és hátborzongató ok, egy szóval jellemezve, hogy "miért van": a jóléttől. Amelyben az erőfeszítést már teherként látjuk, és nem nyújtja az önértékelés növelését.

Megjegyzendő: régen kis százalékban genetikailag születtek olyanok, akiknek ez volt az életérzése, és - mai megnevezéssel - ezt hívják aszociális személyiségzavarnak (APD). Valamikor ezt pszichopátiának nevezték. Ma többet tudunk róla, és sajnos ilyen létállapotba küld minket a jóléti rendszer. De van kiút belőle!